Kaposvár s(z)aga 44.
1987. október 14., szerda
A diri ma megint jófejkedni próbált, az első szünetben odajött és megkérdezte, mit szólok, hogy Bálint László lett a futballszövetség technikai igazgatója. Tudja, hogy nagyon otthon vagyok foci ügyben, így még kínosabb volt, hogy azt sem tudtam, miről beszél, ugyanis kedden nincs sport, a Híradó sporthíreit pedig nem láttam, hiszen Zoliéknál voltunk. Na, erre elkezdett okoskodni, hogy végre a fociban is előtérbe kerül egy Nyugatot megjárt ember. Merthogy Bálint játszott Belgiumban. Utóbbit természetesen tudtam, s összességében örültem a hírnek, ugyanis nem volt rossz focista. Ráadásul fradista is egyben, tehát csak jó szakember lehet…
Gyuri is letámadott, méghozzá, hogy kitiltják a bicikliseket a sétálóutcából. Megint nem nagyon tudtam reagálni, ugyanis egyáltalán nem érint a dolog. Amióta van kocsink, Kaposváron nem ültem cangán, a régi Csepel Csillagomat ugyanis kivittük Fenyvesre.
Délután negyed hatkor esett be hozzánk Zoli és Gyuri, jöttek meccset nézni. Minden válogatott meccsre összejövünk, a házigazda rotációs alapon változik. Mivel nálunk jön a baba, ez amolyan búcsúest is ettől a felállástól, hiszen a kicsi mellett nem lehet majd üvöltözni. Mire megjöttek, csináltam vacsorát Katinak, el is mosogattam, s szerencsére a suliból hazafelé jövet a Pázmány utcai kisboltnál eszembe jutott, hogy sört vegyek. Hat Kinizsi hűlt fél három óta, félidőnként egy-egy üveget engedélyezett házi „nőtanácsunk”…
Zoli persze már a meccs előtt froclizni kezdte Gyurit, fogadni akart vele, hogy kikapunk, mert már a görögök is jobbak nálunk. Gyuri begőzölt, még szerencse, hogy elkezdődött a meccs, ugyanis már majdnem anyázták egymást. Persze haveri alapon.
A végén viszont szent volt a béke, hiszen Détári, Bognár és Mészáros góljaival simán nyertünk. Azért a görögöket még mindig simán verjük…
