Kaposvár s(z)aga 93.
1987. december 2., szerda
Reggel suli helyett a Szabadság parkba mentem: a város felszabadulásának évfordulóján megkoszorúztuk a szovjet hősi emlékművet. A harmadik órától már tanítanom kellett, utána pedig vagy két órán keresztül javítottam az ominózus MHSZ Szocialista hazánkért vetélkedő tesztlapjait. Zoli nem is ért otthon, csak Katival tudott beszélni, amikor nagy boldogan telefonált, mert autónyeremény-betétkönyvvel nyertek egy Daciát!
Visszahívtam, majd elmentem érte, úgyis le kellett mennem Dombóvárra, ahol nyílt egy új autósbolt, a Dália, s kellett néhány dolog a Zsigulihoz, amit Kaposváron nem lehetett kapni. Visszafelé leugrottunk a belvárosba, a Somogynál alig tudtam megállni. Először el sem tudtam képzelni, miért, aztán kiderült, Legót hoztak a játékosztályra. És Matchboxot. Persze mire befurakodtunk, már eltűnt minden a polcokról, csak pult alól lehetett szerezni, némi baksisért. Még szerencse, hogy egyelőre nem kell ilyenekkel foglalkoznom, Sári elvan egy csörgővel és napi hat cumival. Nem tévedés! Fél tucat cuclija van, mert állandóan kiesik a földre, s annyi ideig sem bírja ki üvöltés nélkül, míg leforrázzuk. Így hát felszaporodtak a dudlik.
Hazafelé megálltunk a Honvéd utcában, ahol a sportboltban leértékelés volt. Nézegettem egy adidast, nem is volt drága, de kiderült, ez nem jugó, hanem magyar. Annyit viszont nem ért. Meg kedvem sem volt, ugyanis Katinak akartam karácsonyra meglepetésnek egy robotgépet venni, sokkal egyszerűbb lenne vele, ha majd pépeseket kezd enni Sári, de nem volt az egész városban. Állítólag Szennában lehet kapni, talán holnap lesz időm, s kinézek.
De nem csak robotgépből gyengén ellátott Kaposvár, állítólag banán sem lesz elég az idén. Legalábbis ezt mondta a zöldségbolt vezetője, akinek az unokája az osztályomba jár, így van némi protekcióm nála. Ez azt jelenti, ha jön banán, egy fürtnyit legalább eltesz, s felhív az iskolában, hogy menjek be érte. (Még szerencse, hogy nem kell semmit tennem érte, az unoka ugyanis értelmes gyerek, simán megy majd a Táncsicsba orosz szakra.) banán helyett viszont találtam pótlékot: az ábécében karácsonyi csomagolású Túró Rudiba botlottam, méghozzá banán ízűbe…

