Kaposvár s(z)aga 96.
1987. december 5. szombat
Délelőtt feljöttek anyósomék felköszönteni, ugyanis holnap anyámék jönnek Pestről, s lehet, hogy Nikiék is felugranak. Kaptam tőlük öt üres videókazettát: marha jó ajándék, ennek tényleg hasznát vesszük, ráadásul kétszáznegyven percesek, tehát kényelmesen rájuk fér két film - vagy két focimeccs…
Előtte persze el kellett mennem a szokásos bevásárló körútra, a Nógráditól kenyér, a zöldségboltból kubai narancs került a háztartásba. Utóbbi szerintem jobb ízű, mint a másik fajta, csak éppen megpucolni kész kínszenvedés. Ebédre konzervet vettem, ne kelljen annyit bíbelődni, délután úgyis főznöm kell majd. Egy üveges töltött paprika, feljavítva egy kis tejföllel pont elég volt kettőnknek, ráadásul Kati kimondottan szereti, persze, csak ha jól megcukrozom neki, ami érthetetlen, hiszen az édes főétel szerintem ehetetlen…
Délután átugrottam a sportcsarnokba a sportbörzére, hátha találok magamnak egy jó kis hokikorcsolyát - ki szoktunk járni a Desedára hokizni és forralt borozni… -, majd nekiálltam a libának. Természetesen a mája nem volt benne, de elég sok hájat sikerült leszednem róla. Majd szépen szétbontottam, kifóliáztam a tepsit, beirdaltam a húst és megtűzdeltem egy kis szalonnával. Mivel volt otthon sör, egy üveget rálöttyintettem, jót tesz neki, ha ebben párolódik. Amíg a hús sült - vagy két órát hagytam fólia alatt párolódni, utána pedig pirosra sütöttem -, felkockáztam és elkezdtem kisütni a hájat. Olyan illat lett a lakásban, hogy Kati szinte sírt a gyönyörtől. Amikor elkészült az első adag töpörtyű, azon forrón elkezdte falni. Nem komplett, esküszöm. Viszont valahol megértem, tényleg jó kaja a liba.
