Kaposvár s(z)aga 103.
1987. december 12., szombat
Szép idő volt, csípős, de napsütéses hideg, így lesétáltunk a városba. Sári igazán élvezte, jól betakartuk, szinte végigaludta az egész utat. Ezüsthétvége lévén óriási volt a tömeg, még szerencse, hogy gyalog jöttünk, mert gyorsabban leértünk, mint autóval. Nézelődtünk, ettünk egy gofrit a Latinca téren - én csokisat, tejszínhabbal, Kati lekvárosat -, majd ettől megbátorodva bementünk az Elektrikába. Óriási tumultus volt, mindenki tévét, hűtőt és kávédarálót akart venni, így természetesen ezekből volt hiány. Az első kettőt még értem, de a kávédarálót? Mi csak lemezeket nézegettünk, kiszúrtunk egy jó kis nemzetközi slágerválogatást, s már majdnem megvettük, amikor észrevettük, hogy nem eredeti, hanem a Neoton játssza mindet. Köszi, de így nem kellett…
Hazafelé kompromisszumot kötöttem Katival: nem hatra, hanem hétre megy át Ancsához, így ki tudok menni Zolival kosármeccsre. Igazából azért ment bele, mert kiderült, hogy Piri elfelejtette, hogy bálba mennek az este Gyurival - péntek délben szólt Katinak, aki mostanáig nem szólt, hadd puhuljak kicsit… Így hát csak héttől lettem dada, legalább előtte feltöltődtem egy jó kis Sáév-meccsel: agyonverték a Sopront, nincs mese, fel fognak jutni.
Amikor hazaértem, Kati elment Ancsához, mi Zolival nekiálltunk fürdetni, etetni, altatni, s miután mindez sikeresnek bizonyult, tévézni. Megnéztük a Végtelen szerelmet, hát nem ájultam el tőle, utána pedig egy színházi estet - attól sem. Még szerencse, hogy az esti Telesportból megtudtuk a kilencvenes foci vébé selejtezőinek sorsolását, így tudtunk dumálni. A spanyolokkal, az írekkel, az észak-írekkel, és Máltával kerültünk egy csoportba, innen simán ki tudunk jutni.
Katiék éjfél után jöttek meg, mi addigra már ki is politizáltuk magunkat Zolival, s elkönyvelhettünk egy részsikert, ugyanis Sári nem ébredt fel egyszer sem. Viszont amint megjött az anyja, rögtön. Jött az újabb etetés, altatás, fél kettő volt, mire ágyba kerültem, még jó, hogy vasárnap nincs sok dolgom.
