Kaposvár s(z)aga 115.
1987. december 24., csütörtök
Reggel elmentem újságért, kész bolondok háza a város, szerintem mindenki az utcákon volt, valami még hiányzott nekik az ünnephez. Az újságosnál alig húsz percet álltam sorba, majd mentem a virágboltba: hagyomány, hogy Katinak karácsonyra és húsvétra veszek egy csokor virágot. Úgy tud örülni neki, mint egy gyerek. Tizenegyre értem haza, alig öt perccel előztem meg anyósomékat. Akik hozták az ünnepi vacsorát - ekkor még nem mutatták meg, mit -, valamint az ebédet. Mivel ilyenkor nem illik húst enni, rántott leves volt pirított kenyérrel és darás tészta. Mennyire utálom!
A szüleim fél három körül jöttek meg, behordták az ajándékokat a fa alá, majd leültek babázni Sárival. Aki, mintha csak érezte volna, hogy ma ünnep van, nagyon jól viselkedett. Egészen gyertyagyújtásig. Fél ötkor jöttek meg Nikiék, kicsit beárnyékolta a napot, hogy Tibi is itt volt: nem bírom a pasit, még Gyurinál is vonalasabb - milyen lenne egy munkásőr? -, de ő ezt átviszi a mindennapi életbe is. Mogorva, kötözködős, mire lement a lemezjátszón a Mennyből az angyal, már össze is veszett apámmal. Most éppen az nem tetszett neki, hogy egyházi éneket hallgattunk. Tényleg nem normális! Mit hallgattunk volna? Bányász Rezső beszédeket magnóról?
A veszekedés Sári kedvét is elrontotta, megérzi a feszültséget, és hát el is fáradt szegényke, a sok ember, a nyüzsgés, így hát, mire leégtek a csillagszórók, már bömbölt. És végigordította a vacsorát is, azaz Kati nem nagyon tudott velünk enni. Pedig finom volt a töltött káposzta, megettem hét tölteléket, azt hittem szétdurranok. Mint a bejglik, amelyek mérsékelt sikert arattak: anyósom és anyám szerint nem volt rossz, Niki csak vihogott a többiek viszont fanyalogtak. Jövőre majd ők sütnek.
Amúgy rengeteg ajándékot kaptunk, igaz főleg Sárinak hoztak, de hát azért jó, mert nem nekünk kell megvenni. Katitól én a Casucci farmert kaptam, neki viszont volt meglepetése: örült a parfümnek, a könyveknek, de leginkább a Hobó-lemeznek. Nikiék fél tízkor mentek el, anyósomék egy órával később, addigra már letettük a teljesen kikészült Sárit, aztán beszélgettünk apámékkal, akik a középső szobában aludtak a Zoliéktól kölcsönkért kempingágyakon.
