Kaposvár s(z)aga 132.
1988. január 10., vasárnap
Így legyen ötösöm a lottón! Kati reggeli közben elmesélte, hogy Niki teljesen ki van borulva, ugyanis nem bírja már Tibi szögletességét. Az elmúlt négy évük a munkásőrség körül forgott, ahhoz igazítottak nyaralást, hétvégi programokat, s azért nem akar Tibi még gyereket, mert ott azt mondták neki, hogy várjon még, most nagyobb szükség van rá az őrségben, mint otthon. Ezért mondjuk én is elgondolkoznék a váláson. Sajnálom Nikit, mert jó fej, nőnek sem rossz - nagyon hasonlít Katira! -, jobbat érdemelne. Tibit viszont ki nem állhatom, tényleg egy vonalas pali.
Azért el kellett viselnem, ugyanis hivatalosak voltunk anyósomékhoz, ünnepi ebédre. Holnap lesz a születésnapja, az ötvenedik, mindig nálunk tartottuk az övét is, meg apósomét is, de most Sári mellett nem volt időnk főzőcskézni. Jó hangulatú ebéd volt, na… Nikin látszott, legszívesebben sírva fakadna, Tibi nagyon kívül került a körön, anyósom próbálta oldani a feszültséget, de nehezen ment. Sajnáltam, mert ez tényleg egy szép ünnep, de most nem róla szólt. Ráadásul elvállalta Sárit délutánra. Tibi valami haverjával találkozott, így aztán elhívtuk Nikit is moziba. Időtlen idők óta most voltunk először, megnéztük a Szerelem második vérig-et - kár volt megcsinálni, az első sokkal jobb volt. Már azt sem értettem először, hogy hová tűnt a gyerek, hiszen a csaj az első rész végén terhes volt. Na, mindegy…
A focifarsang végére értünk haza, a szokásos magyar-csehszlovák öregfiúk meccsel zárult. Kár, hogy nem láttam, bírom, amikor Szusza-szintű focisták, még ha lassan és öregesen is, de fociznak. Az ellenfélnél persze Schrojf védett: ő volt, aki nem ismerte el, hogy benn volt Tichy lövése a 62-es vébén. Most is megkérdezték a meccs végén, megint tagadta, igaz, vigyorgott. De legalább most nyertünk. Nagyjából ekkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem elmenni délelőtt a Latinkába diákparlamentre. Pedig direkt szólt a diri pénteken, csak hát annyira hétvége-hangulatom volt… Remélem, nem lesz belőle gond!
