Kaposvár s(z)aga 137.
1988. január 15., péntek
Nagy nap volt a mai, egy hónap és egy hét várakozás után megkaptuk a tévénket. A régi, tönkrement Munkácsyhoz képest nagyon komoly, Videoton Infracolor, ami rosszabbul esett, hogy az ötezres előleg után most kellett letennem érte a maradék 23 800 forintot, ami januárban nem nagy öröm. Viszont végre van saját tévénk. A délutánom ráment, míg behangoltam. Viszont marhára élveztem, hogy távirányítós, így nem kell felugrálni, ha át akarok kapcsolni. Főleg este, az ágyból lesz szuper!
Az autósorszámunk bezzeg három hónapja mozdulatlan. A piacon meg is tárgyaltuk az egyik kofával, aki szintén Skodára vár, hogy nevetséges ez az öt-hat évnyi sorszám nézegetés. Nyugaton az ember bemegy a szalonba, leteszi a pénzt, kiválasztja az autót és tíz perc múlva mehet vele, ahová akar. Amúgy nagyon jó volt a piac, kétszáz forintért még fogast is árultak, megvan a vasárnapi ebéd. Szombatra pedig babot vettem, jó kis főzelék lesz, s csak hatvan forint volt egy kiló.
A suliban valahogy szóba elegyedtem az egyik takarítóval, aki boldogan újságolta, hogy nőtt a bérük, ugyanis háromezer forint lett a bérminimum. Úgy csináltam, mintha örülnék neki, de közben azon gondolkodtam, hogyan lehet ebből megélni. Nekem a négyszerese is kevés.
Este hosszú idő után kimentünk röplabda meccsre. Megérte, mert a Volán Dózsa megverte simán a Nyíregyházát. Zoli közben elmesélte, hogy a Rákócziból állítólag hamarosan futball klub lesz, mert megszűnik, mint sportegyesület. S onnantól végre lesz elég pénz a focira a városban. Mire hazaértem, Kati már lefürdette Sárit, aki el is aludt. Mi is megágyaztunk, s ágyból néztük a tévét. Nagyon meghitt volt, s mivel Sári nem is ébredt fel, így végre ismét össze tudtunk bújni…
