Kaposvár s(z)aga 146.
1988. január 24., vasárnap
A délelőtt a sport jegyében telt, megnéztem a kispályás foci döntőjét: a Rákóczi 9-7-re verte a Metripondot. A végeredményt persze csak délután tudtam meg Zolitól, nekem ugyanis anyósomékhoz kellett mennem ebédre, s ugye a meccs belelógott volna. Ráadásul a szünet is elhúzódott, a döntő félidejében adták át ugyanis az év somogyi sportolója díjakat. Hááát… A férfiaknál a pingpongos Frank Béla lett, a nőknél - micsoda véletlen… - az rsg-s Gyenesei Anita, csapatban a surjános motokrosszosok. Azért ez elég szegényes, nincs egy komoly sportolónk! S ahogy az ifjúságiak mezőnyét néztem - a tájfutó Pavlovics Gábor, a búvárúszó Petőfalvi Tímea és a Borhi-Csima kajak páros nyert -, a közeli jövőben sem lesz nagy változás.
Sötétedésig anyósoméknál voltunk, jól esett kicsit lazítani, Sárit ugyanis a nagyszülők pátyolgatták, mi Katival ejtőztünk. És falatoztunk: elképesztően jó almás pitét csinált anyósom, s bár bezabáltunk kacsából, megettünk egy tálcával ketten. Otthon aztán ismét eltört a mécses, úgy látszik társaságban moderálja magát a lányom, a show-t csak nekünk tartogatja - nem segít sem rókatánc, sem ráolvasás… Így aztán bevittük eset tévézni: felváltva üldögélt és sírdogált az ölünkben, viszont legalább együtt voltunk, sőt, az Óvakodj a törpétől!-ből is egész sokat láttunk és értettünk… Ráadásul a legizgibb résznél, amikor Goldie Hawn menekült az albínó elől, s csendben próbált elbújni, az én kicsi lányom akkorát pukkantott, hogy megállt bennem a szusz. Ez ám a drámai érzék!
