Kaposvár (s)zaga 191.
1988. március 9., szerda
Marhára felhúztam magam apósomon. Reggel felhívott, hogy délután háromkor találkozzunk, mert van egy kis balatoni dolog, amit el kell intézni. Azt hittem, valami az építkezéssel kapcsolatos téma lesz, rohantam a hetedik óra után, még kajálni sem volt időm, erre kiderült, hogy csak egy tévét akar venni a nyaralóba. S hogy egyrészt segítsek hazavinni - egy hordozható Junyosztyhoz kellettem kocsival!!! -, másfelől, hogy szálljak be az árába. A tegnapi virágozás után kifejezetten jólesett… Ráadásul nem is volt nálam annyi - a felét kérte el, ezernyolcszáz forintot; amúgy nem rossz ár -, így haza is kellett mennem az Elektrikából, mielőtt elfuvaroztam a lakásukra. És még ő értetlenkedett, hogyhogy nincs nálam ennyi pénz. Persze Kati nem szólt semmit, végül is az apja, s az elmúlt két este nekünk pesztráltak. Úgyhogy én is befogtam a pofám, pedig nagyon kikívánkozott volna belőlem egy-két dolog.
Viszont legalább kellően felhúztam magam a városrészi gyűlésre. A suliban tartották, jött egy pacák a városi tanácstól - még szerencse, hogy Kati nem volt velem, mert akkor azért nem mertem volna így beszélni vele, persze az asszony érdekében… -, aki olyan szinten nézett minket hülyének, hogy legszívesebben orrba gyűrtem volna. A legnagyobb vita a szemétdíj kapcsán alakult ki, nem értettük ugyanis, miért emelkedett a duplájára, amikor másutt csak pár forinttal nőtt. Erre a muki kijelentette, hogy nem igaz a duplája, mert csak 95 százalékkal. Na ekkor akartam orrba nyomni… Az viszont jó hír, hogy hamarosan kétirányú lesz a Dimitrov utca, így nem csak a Leninen lehet lejutni a belvárosba. És a 48-as ifjúság-Pázmány sarokra is jelzőlámpa kerül még ebben az évben. Ez engem is érint, ugyanis reggel életveszély átmenni a négysávoson, a bukkanó miatt nem látni, jön-e autó, s mennyivel. S akkor a diákokról még nem is beszéltem. Persze áll kint két úttörő-rendőr piros táblával, de nekik csak annyi a szerepük, hogy maximum őket csapják el elsőként…
