Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Kaposvár s(z)aga 203.

1988. március 21., hétfő
Reggel akár még lustálkodhattam is volna, ha a lányom nem lesz éhes fél hétkor. De ami jár, az jár, illetve, ha elmarad, akkor üvölt. Így aztán maradt a rádió, a hírek, de kár volt, éhgyomorra, hét elején nem szabadna ilyeneket hallgatni. Például meglincseltek két brit katonát Belfastban. Egy temetési menet! Belgrádban pedig tömegverekedés tört ki a Rad-Pristina focimeccsen. A játékosok között! Állítólag nemzetiségi konfliktus, amit persze hivatalosan tagadnak. Ja, és a legjobb: Moszkva bejelentette, hogy kivonták az utolsó nukleáris rakétát is az NDK-ból. Na persze. Ha nem reggel negyed nyolc van, hanem este, azt hittem volna, megkezdődött az esti mese…


 
Ha már ilyen korán felkeltem, felhívtam Gyurit, hogy lemennék vele a városi ünnepségre. Mert hát neki ott is ott kell lennie. Sőt, koszorúzott is. Így hát Kati felöltöztette Sárit, s leballagtam a Latinca térre. Kati nem jött, kapott egy szabad délelőttöt, el tudott menni fodrászhoz, kozmetikushoz, és ahová akart. De azt hiszem leginkább annak örült, hogy egy kicsit ismét normális felnőttként mehet bárhová.
 
A tanácsköztársasági megemlékezés nem hazudtolta meg a hagyományokat, a szokásos panelek jöttek, mint vörös Somogy, földosztás, mártírok, satöbbi. Egy igen gyenge beszéd, aztán a koszorúzások, ahol nem véltem felfedezni semmiféle koncepciót, erősorrendet. Gyuri például a már jól ismert Csornai politikai tiszt és a megyei munkásőrparancsnok-helyettes, egy Jurmann Béla nevű, meglehetősen beszédes arcú egyén között vitte ki a csokrot. Hát, nem egy illusztris társaság…
 
Este elmeséltem Katinak, miket is mondott Zoli, de kiderült, hogy Ancsától már tud mindent. Azaz volt ideje felkészülni a beszélgetésre, s természetesen nem örült az ötletnek, hogy bármilyen szervezett ellenzéki csoporthoz csatlakozzak. Bevallom, én sem téptem érte az istrángot, sok mindennel egyetértek, amikről írnak, de más dolog Pesten vitézkedni, ahol azért sokkal többen vannak hasonló gondolkodásúak, s akár egész magas szinten is lehetnek szimpatizánsok, mint itt, egy kisvárosban, ahol mindenki ismer mindenkit, aki számít, s hamarabb utol is érik az embert. H

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!