Kaposvár s(z)aga 262.
1988. május 19., csütörtök
Fél hétkor felvertem a társaságot, persze az előző éjszakai randalírozók meg akartak halni az álmosságtól. A reggeli ennek megfelelően nagyon simán lezajlott, a többség még a buszon is csak kereste önmagát, így minden komolyabb bonyodalom nélkül eljutottunk Visegrádra. Megnéztük a királyi palota maradványait, majd felmentünk a Salamon-toronyba, ahol azért megértettem mindenkit, aki tiltakozik a bős-nagymarosi erőmű ellen. A látvány tényleg okádék volt, a Dunakanyar úgy nézett ki, mintha fel akarnák ide építeni Kazincbarcikát. Gyuri persze más véleményen volt, de mintha láttam volna rajta, hogy ezúttal mintha nem akkora meggyőződéssel védte volna a mundér becsületét.
A kikötővel szemközti vendéglőben ebédeltünk, majd feltettem a kérdést az osztálynak, a Rám-szakadékba akarnak felmászni vagy inkább Budapesten legyen szabadprogram. Kissé meg is lepődtem, azt hittem sokkal többen voksolnak majd utóbbira, de még a kétharmad sem jött össze, csak a szimpla többség. Ez egyben azt is jelentette, hogy később érünk haza, így felhívtam Katit, hogy ne aggódjon, és ha már telefonhoz jutottam, Zolit is a tegnapi Rákóczi-meccs miatt. Hát szerencse, hogy ezt nem láttam, kikaptak otthon három-nullra a DMVSC-től; Zoli szerint tuti bunda volt a meccs, ugyanis Meksz például, miután még a kapust is kicselezte, mellélőtt…
Pesten a Városligetben álltunk meg, három óra szabadprogramot adtam, azzal a feltétellel, hogy ne lógjon el senki, itt a Hősök tere, a Vajdahunyad vára, az állatkert és a vidám park, legyen ennyi elég, ez még bele sem fér a megadott időbe. A busz persze nyitva maradt, mi Gyurival beföldalattiztunk a Vörösmarty térre, s beugrottunk a bölcsészkarra is. Csak egy kicsit nosztalgiázni. Aztán a Jégbüfében ittunk egy kávét, majd a kiskörúton vissza a Deák térre, s onnan földalattival a Hősök terére. Naná, hogy a Váci utcában Lukács Daniékba botlottunk, onnantól viszont legalább velünk jöttek, s azt hiszem, marha jó fejnek lettem elkönyvelve, mert a Jégbüfében én fizettem az ötfős társaságnak a tortát és a kólát. Nagyon tetszett nekik a hely, még nem láttak blokkra osztott üdítőt és kaját.
Fél hatkor indultunk haza, negyed hétre értünk ki az Osztyapenkóhoz, amiről utána Gyuri tartott egy újabb fél órás előadást. Talán az első három üléssort sikerült lekötnie, a többiek kártyáztak, dumáltak, sőt, Zamárdira már néhány fiú-lány üléspár is kialakult. (Ha jól láttam, Marczik Bandi és Kovács Nelli még csókolóztak is, bár az ő kapcsolatuk már régi, legalább két hetes… Nem szóltam, ennyi simán belefér.) Szántódon a benzinkútnál megálltunk negyed órára, így kilenc óra elmúlt, mire a suli elé értünk. Áldottam az eszem, hogy a szülőknek nyolc-fél kilencet mondtam, így akik elé kijöttek, még nem kaptak agyvérzést - igaz, a többség egyedül ment haza, illetve az új párok láthatóan elkísérték egymást. Sári már aludt, mire hazaértem, s arra sem ébredt fel, hogy megpusziltam. Viszont az építőtábor-hangulat még nagyon bennem volt, s Kati nem is tiltakozott…
