Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Kaposvár s(z)aga 267.

 

1988. május 24., kedd
Naná, hogy még mindig a hétvége a téma. Egész nap azzal cikiztem Gyurit, hogy elindult az ország a lejtőn, hiszen még Ronald Reagan is gratulált Grósznak a kinevezéséhez - eddig az amerikai elnök nagyjából mint a legfőbb rossz szerepelt a magyar sajtóban, most viszont… Szintén a pártgyűléssel kapcsolatos, hogy bejelentették, ismét lesz Magyarországon államminiszteri poszt. Nem tudom, elég rossz csengésű és múltú pozíció, még Rákosiék vezették be, s azt hiszem, nem sok jó emlék fűződik a titulushoz. Ami egyértelműen politikai poszt, nem szakmai feladat, s valamilyen kiemelten fontos probléma vagy téma megoldására hozták létre anno. Kíváncsi vagyok, ki lesz majd, simán el tudom képzelni, hogy valamelyik régi motoros, esetleg olyan, aki kipottyant a politikai vagy a központi bizottságból. csak hogy meglegyen az a fajta kontroll is…

Zolinak nagyjából hasonló volt a véleménye, s ezt ki is fejtette este, amikor nálunk összegyűltünk, hogy megünnepeljük Ancsa huszonhatodik szülinapját. Jó kis politizálásba fordult az este, pedig az ünnepelt kifejezetten kérte, ha lehet, ezúttal hanyagoljuk a témát. Persze Zoli nem tudta megállni - szerintem Ancsa tudta ezt előre, mégiscsak a férje… -, s természetesen Gyuri azonnal replikázott minden cinkelésre. Mi egy darabig elég jól szórakoztunk rajtuk, de aztán engem is magával ragadott a vita. Általában Zoli pártját fogtam, főként, amikor a bős-nagymarosi vízlépcső került szóba - Maróthy László vízügyi miniszter dicsérte az építkezést. Ekkor kicsit neki is ugrottam Gyurinak, hogy nem igaz, hogy neki nem szúrta a szemét a látvány, hiszen néhány napja maga is láthatta, hogyan szétbaszták a Dunakanyart. Annyira vitatkoztunk, hogy Sári felébredt, s így Kati - anyai erővel - véget vetett az üvöltözésnek. Még egyszer szakadt el Gyurinál a cérna: Zoli bejelentette, hogy azt tervezi, csatlakozik a Fideszhez vagy a Szabad Kezdeményezések Hálózatához, s meg akarja alapítani a kaposvári szervezetüket…

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!