Kaposvár s(z)aga 333.
1988. július 30., szombat
Kati kicsit megorrolt rám a sok naplóírás miatt, kérte, legalább, míg a Balcsin vagyunk, szüneteltessem. Erre persze nemet mondtam, de megígértem, hogy nem foglalkozom vele annyit. Igazából persze tudom, hogy irigykedik, sőt, legszívesebben beleolvasna, mert marhára furdalja a kíváncsiság, mit írogattam össze. De fityiszt! Na mindegy, tényleg szűkszavúbb leszek, legalábbis nem a családtól veszem el az időt.
Pedig ma lett volna idő írni, hiszen reggel óriási viharra ébredtünk, annyi eső esett, hogy a fű nem bírta felszívni, így lazán lehetett volna pancsolni a kertben. Így hát strandolásról szó sem lehetett, reggeli után két autóval bementünk Keszthelyre. Ami szerintem nincs több huszonöt kilométernél, de másfél óráig tartott az út. Elképesztő forgalom volt, szerintem minden nyaraló kocsiba ült, hogy kiránduljon. A keszthelyi fő utcán is óriási tömeg hömpölygött, a kastély előtt vagy százötven méteres sor kígyózott, a sportboltba be sem tudtunk menni. Ha már városban voltunk, bevásároltunk, aztán irány haza, mert ünnepi vacsorát akartunk csinálni Katival. Ma volt ugyanis anyósom névnapja. Vettünk kolbászt, tarját, aztán utóbb rájöttünk, hogy hülyeség, hiszen ilyen időben nem lehet grillezni. Szépen bepakoltunk mindent a sütőbe, húsz perc múlva kisütött a nap: meleg is lett, de főleg párás, trópusi idő. Ömlött a víz mindenkiről, a konyhában ehhez még jött a sütő melege - frankó volt… Viszont anyósom örült, s este, amikor lement a nap, egész elfogadható idő lett. Elővettük a Capitalyt, de volt, aki belenézett az esti filmbe - valami vonatrablásos, második világháborús sztorija volt -, kicsit belenéztünk a Szovjetunió-Atlanta Hawks kosármeccsbe is - NBA-csapat a SZU-ban! -, közben dumáltunk, sörözgettünk, de ezúttal szolidan: éjfélre mindenki ágyban volt. Illetve Zoliék hálózsákban. Pirit beköltöztettük a házba, ekkora pocakkal mégse a földön aludjon. Szinte hihetetlen, hét hónapos, szeptember végén szülni fog!
