Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Kaposvár s(z)aga 502.

1989. január 16., hétfő
Na, ezt is megértük: néhány évig apám a maga ura lehet. Mármint, ha tényleg életbe lép az új szabályozás, és nem lesz kötelező ügyvédi munkaközösségekbe tömörülniük, hanem saját irodát nyithatnak. Bár azt hiszem, apám erősen meggondolná az egyénieskedést, hiszen jól elvan a kollégáival. De legalább a lehetősége meglesz rá.

Mint Bush elnöknek Pestre jönni. Grósz legalábbis megint felajánlotta neki, illetve az amerikai kongresszus küldöttségének, melyet egy Tom Lantos nevezetű egykori hazánkfia vezet. Eléggé önjáróak voltak, ugyanis nemcsak a pártvezetéssel találkoztak, hanem az alternatív szervezetek vezetőivel is. Ami szerintem mindekét fél részéről elég nagy bátorság volt.

Gondolom, szóba került a tárgyalásokon az Új Márciusi Front javaslata is, mármint, hogy állítsanak fel egy nemzeti bizottságot, mely átvezeti az országot a képviseleti demokráciába. Zoli szerint nagyon jó ötlet, Gyuri szerint persze hülyeség, hiszen ott a parlament, minek még egy szervezet. Nem kezdtük el magyarázgatni neki… Annál inkább, mit akart elérni szegény Jan Palach. Aki úgy került ismét elő, mármint az emléke és a tette, hogy éppen ma volt húsz éve, hogy felgyújtotta magát. És ennek emlékére Prágában tüntetések kezdődtek, amiket a rendőrség és a katonaság módszeresen szétvert…

Itthon szerencsére az elmúlt hónapokban ilyen nem fordult elő, s úgy gondolom, Németh Miklós elég jól is kezelte eddig a dolgokat, hogy ne is lehessen megint olyasmi, mint októberben. Németh Miklós jól látja a dolgokat, ma például valami mezőgazdasági konferencián kijelentette, hogy a mezőgazdaság sikeresebb ugyan, mint az ipar, de ettől még reformokra szorul. A téesz, állami gazdaság és a háztáji alap, amire lehet építeni, de kellenek a magángazdaságok is. De nem földosztással, ami csak szétaprózná a működőképes vagyont. És egy kérdésre válaszolva elutasította, hogy rehabilitálni kellene hivatalosan is a parasztságot, hiszen ez már a hatvanas-hetvenes években megtörtént. Azért én körülnéznék a helyében még egyszer faluhelyen…

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!