Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Kaposvár s(z)aga 506.

1989. január 20., péntek
Újabb kétszázat előrement az autósorszámunk, így most már csak 1400 körül hiányzik, hogy átvehessük a Skodát. De ilyen árak mellett tényleg elgondolkodtam, érdemes-e belevágni. Főként, hogy Niki szólt, hallotta a munkahelyén, hogy Siófokon lesz valami állandó, nyugati autókból tartott autóvásár, ahol szinte annyiért lehet majd kocsit venni, mintha az ember maga menne ki érte. Szóval, azt hiszem, elkezdem puhítani Katit.

Este tévézéskor akartam kezdeni, de aztán belefeledkeztünk a műsorba: az MSZMP és az MDF tanácskozásáról volt ugyanis összefoglaló, amit Pesten a politikai főiskolán tartottak. Méghozzá a nyilvánosság bevonásával. A hat órás programból jó negyven percet mutatott a tévé, és elég érdekes gondolatok hangzottak el. Például, hogy a párt nem zárkózik el egy esetleges koalíciós kormánytól. Persze Katona Béla, a budapesti pártbizottság titkára rögtön hozzá is tette, ez nem azt jelentené, hogy lemondanak a hatalomról, hanem csak a hatalom erőszakos monopóliumáról.

Az MDF-esek viszont kizárták egyelőre a koalíciót. Bíró Zoltán azt mondta, hogy sok a duma, nem beszélni kell az intézmény-átalakításról, hanem már működnie kellene. Egy szakállas pasi, Csengey Dénes pedig egyszer csak bejelentette, hogy a sztálini modell, az egypárti hatalomgyakorlás megbukott. Néztem erősen, de nem jöttek érte a rendőrök… Igaz, hozzátette, elsősorban gazdaságilag. Végül az MDF bejelentette, hogy hiába a lehetőség, nem fognak párttá alakulni, maradnak szellemi koalíció.

Erről jutott eszembe, hogy Karesz, a szakszervezetis a suliban mesélte, hogy hallotta valami népfrontos haverjától, hogy január 22-t, a Himnusz megszületésének napját a Magyar kultúra napjává akarja avatni a HNF. Végre egy ötlet, amit teljes szívemből támogatni tudnék! Ez legalább nem marhaság. Nem úgy, mint amire Gyuri olyan marha büszke volt délelőtt, hogy megalakult a kaposvári munkásőrök melletti baráti kör. Ezt nem tudom értelmezni. De nem is akartam agyalni rajta, mert kezdődött a tévében a Piedone, a zsaru: végre egy film, amit meg lehetett nézni…

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!