Kaposvár s(z)aga 539.
1989. február 22., szerda
Elveszett egy ünnep! A kormány döntése alapján november hetedike már az idén is munkanap lesz. remélem, azért adnak majd cserébe valami mást, bár nem tudom, mit lehetne, az ellenzékiek által javasolt október 23-ról nem tudom elképzelni. Úgy látszik, ma ilyen eltörlős napja volt a minisztertanácsnak, hiszen azt is bejelentették, hogy mégsem lesz víz- és csatornadíj emelés márciustól. Gondolom, nem akarták tovább feszíteni a húrt, s a háromszáz százalékos emelés igencsak kiverte volna a biztosítékot. Bejelentették viszont, hogy a romániai menekültek helyzetének megoldása érdekében csatlakozni fogunk a genfi egyezményhez, s vélhetően szintén hangulatjavító intézkedésként az 1945 és 1965 közötti politikai perek egy részét is felülvizsgálják. Ezzel egy időben az is kiderült, hogy megalakult a Politikai Foglyok Szövetsége, az elnöke egy ötvenhatos elítélt, Fónay Jenő lett. Ha már a bejelentések napja volt, az országgyűlés elnöke is beszállt, s közölte, lemond a tisztségéről. nem indokolta, miért, de biztos voltam benne, hogy a közelmúlt szavazási anomáliái, mint például a „véletlen elszámolás” a bős-nagymarosi népszavazás kiírásának ügyében közrejátszott. Bár ezt sohasem fogják bevallani…
Mindezek nagy részéről Zolitól és néhány eddig általam ismeretlen haverjától értesültem a könyvtárban. ahová Zoli cibált el, meghallgatni Solt Ottília előadását. A nő egy szociológus, ő alapította meg vagy évtizede a SZETÁ-t, a Szegényeket Támogató Alapot. A Fidesz hívta meg, rengeteg fiatal volt az előadáson, s bár hivatalosan a szegénységről tartott előadást, előkerült egy csomó aktuálpolitikai téma. Solt Ottília ugyanis az SZDSZ egyik ügyvivője is, s így beszélt a céljaikról, például a családi adózásról, a kamatmentes kölcsönökről a rászorulóknak, vagy a nagycsaládosoknak szerinte járó ingyenes közétkeztetésről. Elég szókimondó volt, de a hallgatóságot láthatóan nem zavarta, sőt, a kérdések is elég meredekek voltak.
Kati nem örült, hogy elmentem, de úgy éreztem, nem szabad mindenből kivonni magamat: ezekről a dolgokról csak ilyen helyeken lehet értesülni. A Híradóból csak azt tudtam, volna meg, legalábbis a harmadik kiadásban az volt a vezető, hogy megváltoztak a vámszabályok az NDK-val kapcsolatban: a jövőben nem lehet húst, bőrruhát, dunyhát, ágytollat, gáztűzhelyt, mosógépet, mopedet, aranyat-ezüstöt, bélyeget és fotócuccot kihozni az országból. Persze biztos, ez is fontos…

