Kaposvár s(z)aga 547.
1989. március 2., csütörtök
Na, Grósz megmagyarázta, miért nem foglalkozik majd a parlament a bős-nagymarosi vízlépcsővel, még ha 124 ezer aláírás is kérte ezt. Nos, Grósz szerint az a képviselők véleménye, hogy az országgyűlés tekintélyét járatnák le és korábbi döntésüket tennék nevetségessé, ha most, minden új fejlemény nélkül ismét napirendre vennék az ügyet. Ez számomra azt jelenti, ha egyszer hülye volt valaki, akkor ezen akkor sem változtat, ha lehetne…
Pedig adott a jó példa: a Híradóban amolyan érdekességként bemondták, hogy Izlandon úgy határozott a parlament, feloldják a sörtilalmat. Pedig 1915 óta érvényben volt… S ha már sör, Somogyvári Miki, az egyik volt gimis haverom mondta, hogy nagy a zúgolódás a Donnerban, ugyanis az egykori téglagyárból a Szigetvári utcában sörgyárat fognak csinálni. Valamelyik bajor sörcég alapított egy közös céget egy kaposvárival, s így megmentik a téglagyárat. Nem értettem, mi ezzel a baj, de Soma szerint jó dolog ugyan a sör, de rendkívül büdös, amikor főzik. Ez viszont igaz, ott a pécsi sörgyár is, amit még a székesegyháznál is érezni. Viszont végre lesz kaposvári sör – állítólag jövőre már működik majd a gyár.
Este Zoli hívott kapcsoljam be azonnal a rádiót, ugyanis a Kossuthon műsorváltozás van, s egy elég érdekes vita megy. Forró Tamás és Havas Henrik voltak a műsorvezetők, s a kormány, az MSZMP, a Kisgazdapárt, a KISZ és a Fidesz szóvivője, illetve képviselője volt a vendég. Utóbbi részéről egy Kövér László nevű fickó, én nem ismertem, Zoli viszont igen. Nagyon jó fej volt, nem sokat köntörfalazott, keményen megmondta mindenben a véleményét, főként a KISZ-esnél tűnt utcahosszal felkészültebbnek. Csoda, ha itt tart a KISZ?
Ha már rádióztam, meghallgattam az Esti krónikát is, ahol pedig a februári metrórobbantásról volt egy összeállítás. Kiderült, már megtalálta a rendőrség az órást, aki reparálta az ominózus időzítőszerkezetet, és azt is tudják, hogy egy csébes szatyorban volt elrejtve minden. A csőbombáról azt mondták, hogy ugyan házilag készült, viszont olyan esztergagép kellett hozzá, ami nincs magántulajdonban. Tehát valaki gyáron belül gyártott bombát. Aztán a jugó helyzet volt a téma, az egykori államfőjük szerint a nemzetiségi ellentétek veszélyeztetik az ország egységét, s valamit lépni kell, hol oldódjon a feszültség. Mert közel állnak egy komoly belső konfliktushoz: Koszovóban például nem sokon múlt, hogy a múlt héten fegyveres felkelés törjön ki az albánok részéről. Pedig eddig jórészt csak szerb-horvát-szlovén ellentétekről volt szó. Most jönnek a többiek. Jó az ilyen ország, ahol mindenki utálja a másikat.

