Kaposvár s(z)aga 554.
1989. március 9., csütörtök
Hahaha! Hiába ríttak a románok Genfben, végül is a konferencia megszavazta, hogy elítélik őket az emberi és az alapvető szabadságjogok megsértése miatt. Méghozzá elég egyértelműen: 21 igen szavazatra hét nem és tíz tartózkodás jutott. Ceausescu persze lázad, szerinte a magyarok Erdélyt akarják, s egy fegyveres akció előkészítése, hogy Románia ellen hangolnak mindenkit. Csak azt nem vette figyelembe ez a marha, hogy nem mi, hanem Svédország kezdeményezte az egészet.
Folytatódott az országgyűlés, Németh Miklós kormányfő nagyon komolyan szónokolt, s este a tévében is vendégeskedett. Meglepő, s a korábbiaktól eltérően igencsak őszinte dolgokat mondott. Például, hogy az 1948-49-ben kialakult társadalmi rend, s annak leképezése, az 1949-es alkotmány nem alkalmas a modern világhoz való felzárkózáshoz. Elkerülhetetlen a modellváltás, ugyanis bebizonyosodott, hogy a bürokratikus, túlcentralizált, államszocialista társadalomépítés, a pártállami modell zsákutcának bizonyult, fejlődésképtelen. Ha ezt próbálnánk toldozgatni-foltozgatni, csak ideig-óráig hozna sikert, ráadásul még ott lenne a visszarendeződés veszélye. Szerinte vissza kell térni a szocializmus alapértékeihez, valóságos önkormányzatiságra van szükség, s társadalmilag ellenőrzött hatalomra. Fel kell tárni a múlt bűneit, meg kell követni az áldozatokat, az új alkotmánynak garantálnia kell az emberi és állampolgári jogokat, a döntéseket az országgyűlésnek kell meghoznia. Tehát nem a KB-ben vagy a PB-ben, magyarán nem a pártvezetés dönt majd a jövőben.
Zoli szerint Németh nagyon jól beszélt, de egyúttal az is elképzelhető, megásta a saját politikai sírját. Hiába tűnt el ugyanis néhány matuzsálem a süllyesztőben, még bőséggel akadnak keményvonalasok, akik nem fognak csak úgy lemondani a hatalomról. Azt is Zoli mondta, hogy a berzencei önkormányzat engedélyeztetésre benyújtotta hozzájuk az építendő színházuk terveit. Nem hülyéskedett, a falu tényleg színházat akar, Makovecz Imrével terveztették meg, kétszáznegyven férőhelyes lenne. Most komolyan, normálisak?

