Kaposvár s(z)aga 566.
1989. március 21., kedd
Naná, hogy Sári már háromnegyed hétkor fenn volt és reggelit, valamint vele való foglalkozást követelt. Ma, amikor végre alhattam volna… Így viszont elég korán elmentem boltba, s mivel nem akadt komolyabb dolgom, engedtem Gyuri könyörgésének, s elmentem vele a Forradalmárok terére, a hivatalos kaposvári Tanácsköztársaság-ünnepre. Meglepően kevesen voltak, de az idők változása nem csak ebből látszott. Csak egy beszéd volt, az is meglehetősen visszafogott, s a koszorúzás is nélkülözött mindenféle felhajtást. Bár a párt megyei megbízott vezetője, Sarudi elvtárs ott volt, a megyei tanács és a városi pártbizottság sem képviselte magát a legmagasabb szinten. Sőt, a honvédség és a munkásőrség is csak másodszinten volt jelen, utóbbi nevében például a megyei parancsnok-helyettes, Jurmann Béla koszorúzott. Hol voltak a főnökök?
Gyuri hazakísért, s közben eldicsekedett vele, hogy nem olyan biztos, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőnek több az ellenzője, mint a pártolója, ugyanis a nagymarosi alapszervezet aláírásgyűjtésbe kezdett az erőműért. Nem akartam vitázni, így magamban tartottam: kíváncsi vagyok, összejön-e nekik 124 ezernél több aláírás… Persze, ha a párt kiadja az ukázt, még a félmillió is meglesz…
Délután nagyot sétáltunk, aztán jöttek Zoliék, este ugyanis ők vigyáztak Sárira, míg mi Niki névnapját ünnepeltük. Mivel anyósomék is eljöttek vacsorázni velünk - ajándék gyanánt meghívtuk Nikit a Parkba -, így új pesztonka után kellett néznünk. Azt hittem, Zoliék nélkül nem fogunk politizálni, de kiderült, Pózna is teljesen beleásta magát, így apósommal jól elbeszélgettek. Úgy vettem észre Kati - és Niki - szülei sokkal jobban kedvelik Póznát, mint Niki korábbi férjét, Tibit. Szóval jó eldumálgattak, például, mennyivel jobb nálunk a helyzet, mint Cseszkóban, hiszen itt már nem kell tartani olyasmitől, mint ahogyan Vaclav Havel járt: a januári tüntetések miatt nyolc hónap börtönt kapott. Vagy olyantól, mint ami Romániában folyik. Bár utóbbi nem tudom, meddig tarthat még, ugyanis állítólag újabb nagykövetségeket akarnak bezárni európai országok. Persze, a Conducatort ez eddig sem érdekelte…

