Kaposvár s(z)aga 579.
1989. április 3., hétfő
Korán indultunk, apósom ugyanis el akarta kerülni a nagy várakozást a határon, persze nem lett belőle semmi: Rábafüzesnél akart kimenni - mint rajta kívül több ezren… Háromnegyed nyolcra értünk Körmendre, onnan papíron negyed óra a határ, de csak negyed tizenegykor léptünk ki. Egy óra múlva voltunk Grazban, ahol csak magyar szót lehetett hallani. Mint kiderült - legalábbis hazafelé a rádióban ezt mondták -, több mint százezren léptek ki az országból délig.
Bár én szívesen nézelődtem volna egy kicsit, s Niki is hasonlóképpen, apósom célirányosan ment, s csak egy kávészünetet engedélyezett. A központban a Sacher kávézóba ültünk be, ettünk egy Sacher-tortát is habbal - többet vártam, semmivel sem volt jobb, mint az otthoni Sacher. Aztán irány a város szélén a bevásárlóövezet, ami ugyan jóval kisebb, mint Bécsben, de még így kivert tőle a víz. Vettem egy szép pulcsit Katinak, Sárinak bébiételt és -italt, de az igazi programnak a hűtőszekrény számított. Alig tudtuk felrakni a tetőcsomagtartóra, s indultunk is haza, hiszen ilyen csomaggal nem lehet száguldozni. Körmendig amúgy sem lehetett, három órát vártunk a határon, majd negyvennel araszolt a sor a nyolcas úton. Apósom utána is óvatosan vezetett, valószínűleg igaza volt, de én már nagyon untam a túrát. Nekik persze így is megérte, hiszen a hazaihoz képest alig több mint féláron vett egy fridzsidert.
Próbáltam aludni, de Niki egyfolytában locsogott, a jövőjükről mesélt Póznáról, és hogy milyen jól megértik egymást minden tekintetben. Nem tehetek róla, de éppen az intimebb részek jutottak eszembe, például a nyári emlékképek, amikor monokinizett. Úúúú, azok a mellek… Még szerencse, hogy apósom is beszélgetni akart, így elterelte a gondolataimat, aztán jöttek a hírek, s azokon tanakodtunk. Például, hogy az Ifjú Gárda bejelentette, a jövőben a KISZ tagszervezeteként működik. Ami nem tudom, egészséges-e, hiszen minek egy ifjúsági szervezetnek fegyveres tagság. A Fidesz szerencsére nem fegyverkezik, viszont azt mondták, bármikor is lesznek választások, indulnak rajta. Ez némileg demokratikusabbnak tűnt.

