Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Kaposvár s(z)aga 599.

1989. április 23., vasárnap
Milyen meglepetés, Nagy Imre lett a Demisz elnöke, Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc nem vállalták. Kicsit antidemokratikusnak tűnik a dolog, hiszen így csak papíron létezett több jelölt. Gyurit ez nem zavarta, sokkal inkább a hír, hogy bár még csak egy napos az új szervezet, máris kisebb lázadás tört ki: egyes csoportok mindenáron bele akarják venni az új névbe a kommunista szót. Ami Gyuri szerint rendben is van, hiszen mi szégyellnivaló van rajta. Mindezt vagy fél óráig elemezgette, s kénytelenek voltunk végighallgatni, hiszen őt ünnepelni mentünk fel hozzájuk.

Ugyanis holnap lesz a névnapja, amit kicsit előrehoztunk. Nagy buli persze nem volt, csak egy kis társasozás, illetve Ancsa megint sütött tortát, s kibontottunk két üveg szovjet pezsgőt. Hogy eltereljük végre a szót a KISZ-ről, Zoli felhozta a tegnapi Táncsics-meccset: a katonák kikaptak 25 ponttal. Csak azt nem tudom, hogy van ez, az egyik héten negyvennel nyernek, aztán elmennek idegenbe, s tessék. A Rákóczi is kikapott, méghozzá nélkülünk, a névnap ezúttal fontosabb volt. Bár ebből a szempontból talán jobb is, hogy nem mentünk ki, hiszen nem lehetett túl izgalmas a BVSC elleni null-null, s a végén az elbukott tizenegyes-párbaj.

Kati és Ancsa fél hét felé elköszöntek, mi még maradtunk egy kicsit, ne menjen már kárba a maradék pezsgő. Közben belenéztünk A hétbe, ahol először a hétvégi romániai nagygyűlésekről mutattak képeket, majd Pekingből. Mindkét helyen százezrek gyűltek össze, a nagy különbség, hogy Bukarestben és a nagyobb román vidéki városokban kivezényelt embereknek kellett demonstratíve ünnepelni Ceausescut, s kiállni a gondolatai és politikája mellett. Pekingben, a Tienanmen téren viszont negyedmillióan annak ellenére gyűltek össze, hogy a rendőrség nekiállt oszlatni. Vagy harmincezer egyetemista is csatlakozott hozzájuk, s sajtószabadságot, valamint a korrupt pártvezetők leváltását követelték. A rendőri attak nem is maradt el. Tisztára, mint nálunk az ötvenes években, jegyezte meg Gyuri. Zoli szerint elég két-három évre visszagondolni…

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!