Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Kaposvár s(z)aga 604.

1989. április 28., péntek
Sűrű napom volt, óriási rohanásokkal. A suli után bevásároltam, aztán siettem át a sportcsarnokba a Táncsics-Videoton MNK kosármeccsre, amit sajnos 12 ponttal elvesztettek a katonák. Utána irány haza, átöltözés, és mentünk a színházba. Csákányi Eszter főszereplésével az Yvonne, burgundi hercegnőt néztük meg: egyszerűen szenzációs volt. Csákányinak alig volt szövege, mindent test- és arcjátékkal mutatott be: óriási volt a csaj! A szünetben Zoli mondta, hogy mégsem lesz Centrum Áruház az állomással szemben, a cég visszakozott, ugyanis a 260-280 milliós árnak talán, ha a fele van meg nekik, és állami támogatásra nem számíthatnak. Gyuri pedig valami érdekegyeztető fórumról mesélt, ami ma megalakult itt a városban: tizenhat szervezet, köztük az alternatívok is, mint az MDF, a Fidesz vagy az SZDSZ. A városi ügyekben akarnak egyeztetni, de nem politikai kérdésekben. Zolinak is mennie kellett volna, de inkább kosármeccsre jött. Ja, míg otthon készülődtem, felhívott, hogy azonnal kapcsoljam be a Szabad Európát, ugyanis a BM előtti fideszes demonstrációról van anyag. Azért tanulságos volt…

A tévéből, ugye, az jött át, hogy nincs igaza a tüntetőknek. Ezzel szemben a SZER megszólaltatott elég hosszan egy fideszest is, valami fiatal egyetemistát, Deutsch Tamást. Aki szerint sikeres volt az akció, ugyanis felhívták a figyelmet egy problémára, s a tévében, rádióban is szólhattak. Annyit, amennyit, de szólhattak. Persze az igazi az lenne, ha leváltanák Horváth István belügyminisztert, de ez sem rossz így.

S ha már BM: azt hiszem, az is az alternatívok eredménye, hogy a kormány felmentette - persze saját kérésre, nyugdíjazással… - Harangozó Szilveszter államtitkárt. Aki a belső elhárítás, azaz a ügynökhálózat feje volt. Valószínűleg összefüggött a távozása, hogy a kormány átadta az ügyészségnek a Nagy Imre-per anyagát, amit öt ügyész kezdett el vizsgálni. Olyan emberrel a háttérben, akinek erősen köze lehetett a perhez, nehéz lett volna objektív döntést hozni…

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!