Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2010. április

Kaposvár s(z)aga 596.

2010. 04. 22.

1989. április 20., csütörtök
Új oldalamról mutatkoztam be, három technika órát tartottam hatodikosoknak és hetedikeseknek. A szaktanár kolléganő, Magdi ugyanis kitüntetést kapott, és azt ment átvenni. Mint csapatvezető, Úttörőmozgalomért Érdemrendet vehetett át – hogy miért pont ma, fogalmam sincs. Miután visszajött, felháborodva újságolta, hogy megszűnik az úttörőtábor Fonyódligeten. Ezen mi is felháborodtunk, ám kiderült, csak az [...]

Kaposvár s(z)aga 595.

2010. 04. 21.

1989. április 19., szerda
Ezért jó, ha az ember barátja - sőt, azt hiszem, mondhatom: legjobb barátja - építészmérnök, s mint ilyen, szinte minden új építkezésről tud a városban. Zoli reggel hívott, most járt náluk egy cég, mely társasházat akar építeni a Pázmány és a Németh István fasor sarkán. Ami nekem, ugye, abszolút tökéletes hely lenne, hiszen [...]

Kaposvár s(z)aga 594.

2010. 04. 20.

1989. április 18., kedd
Reggel egy villogó rendőrautók felvezette konvojt láttam a négysávoson, azaz valami nagykutya járt a városban. Zolitól tudtam meg, hogy az új közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter, Derzsi András jött látogatóba. Ehhez képest viszont alig volt felhajtás, régen egy ilyen vizit miatt lezárták a fél belvárost. Kiderült, megpedzette, lehet, hogy folytatódik az M7-es [...]

Kaposvár s(z)aga 593.

2010. 04. 19.

1989. április 17., hétfő
Suli után lementem a városba, s az ifiháznál összefutottam Zetz Józsival. Történelem tanár kolléga a Munkácsyban. Rengeteget tud beszélni, nagy kosárdrukker, meg röplabda, de most a tanítványaira volt büszke. Ötödikek lettek ugyanis a Ki tud többet a Szovjetunióról? Vetélkedő országos döntőjén. Irigykedtem, jó lehet ilyen diákokkal együtt dolgozni. Ő is hasonló véleményen [...]

Kaposvár s(z)aga 592.

2010. 04. 18.

1989. április 16., vasárnap
Kiderült, Gyuri miért nem jelentkezett tegnap: hajnali kettőkor ért véget a megyei pártértekezlet. Számára nem túl szerencsésen, ugyanis nem került be a 67 tagú új pártbizottságba. Nem elsősorban maga miatt, hanem Zsuzsa kolléganőnk miatt, aki már eddig is tagja volt a megyei pb-nek, s most is bekerült. Az pedig elég furcsán nézett [...]

Kaposvár s(z)aga 591.

2010. 04. 17.

1989. április 15., szombat
Igazi szavazásos-döntéses nap volt a mai. Apósom Fenyvesre utazott, hogy döntsenek az elszakadásról Fonyódtól, Gyurit pedig a megyei pártértekezlet nyelte el – igazából nem tudom, mennyi időre, ugyanis este még nem adott életjelet magáról. Ennél azonban fontosabb volt – még a tévé is beszámolt róla – az MSZMP reformkörök kecskeméti találkozója. Vagy [...]

Kaposvár s(z)aga 590.

2010. 04. 16.

1989. április 14., péntek
Délelőtt kissé szokatlan volt a tanítás, ugyanis az örmény földrengés ötven árvája jött látogatóba a suliba, így a harmadik és negyedik órában velük foglalkoztunk. Szerencsétlen gyerekek, egyik pillanatról a másikra elvesztették nemcsak az otthonukat, de a családjukat is. Most Fonyódligeten az úttörőtáborban laknak, de egy napra behozták őket Kaposvárra.

Kaposvár s(z)aga 589.

2010. 04. 15.

1989. április 13., csütörtök
Kati ma volt 28 éves, reggel elrohantam virágért, s vettem neki 28 száz tulipánt. Emellett egy parfümöt kapott, amit még okosan Grazban vettem neki. Még munka előtt felköszöntöttem, de az igaz ünneplésre este került sor, amikor feljöttek előbb anyósomék, majd Gyuri, Piri és Iván, s Zoliék. Gyuriék nem maradtak sokáig, Zoliék viszont [...]

navigáció

2010. április