Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Kaposvár s(z)aga 640.

1989. június 3. szombat
Egészen estig kellemes, láblógatós napunk volt, reggel kimentünk Fenyvesre, ebédre a szüleim is megérkeztek, aztán pihenés, kávézgatás a teraszon, semmi stressz, meglepetés. Még fürödtünk is egyet apával és Zolival, fejelni azért még nem, mert annyira nem volt jó a víz, de mártózni már lehetett. Este szalonnát sütöttünk, éppen nyársat faragtam anyámnak, amikor Zoli kiabálni kezdett a tévé előtt, hogy azonnal menjünk.


 
Kínából mutattak képeket, mindenütt vér, halottak, sebesültek. A katonaság ugyanis – vélhetően a pártvezetés parancsára – belelőtt a Tienanmen téren tüntető tömegbe. Ahol már civilek is voltak, akik a diákok megvédésére mentek ki a térre. Úttorlaszt emeltek, de a hírügynökségek szerint negyven teherautóból álló konvoj áttörte a barikádot, Eleinte a rendőrség próbált meg oszlatni, gumibotokkal, állatok leölésére vágóhídon használt villamos
pisztollyal, könnygázzal. Mivel nem jártak eredménnyel, érkezett a katonaság és lőtt. Nyugati hírügynökségek szerint legalább harmincan meghaltak, rengeteg a sebesült. A hírek szerint ez csak olaj volt a tűzre, százezrek vonultak a térre, barikádokat emeltek, felszedték az utcaköveket. Mutattak egy csoport diákot, bambuszbot volt a kezükben – ezzel várták a felfegyverzett katonákat. Akik viszont megálltak, nem lőttek, állítólag tankokra várnak, melyekkel nekimennek a barikádoknak. A Híradó a brit tévére hivatkozva hozzátette, ezúttal nem fiatal sorkatonákat vezényeltek a diákok ellen, ugyanis ők a múltkori bevetésnél összebarátkoztak velük, hanem idősebbekből álló egységeket. Ahogyan a téren gyülekezőket mutatták, nem ez volt az utolsó összecsapás…
 
Ezek mellett a nap többi híre eltörpült, pedig érdekes dolgok történtek. Az MDF például egy tatabányai fórumon bejelentette, hogy a nyár végén párttá alakul. A kisgazdák pedig Vörös Vincét választották meg elnöküknek, még a régi kisgazdapárt tagja volt egykor, s világháború végén az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek is. Nem tudom, neki való-e ez a poszt, hiszen 78 éves.

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!