Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Kaposvár s(z)aga 667.

1989. június 30., péntek
Estig megint könnyű kis napunk volt, aztán délutántól folyamatosan érkezett valaki. Elsőként Zoli, aztán apósomék, majd Gyuri az esti vonattal, végül Niki és Pózna is befutott. Nekik már csak a kert végében felállított sátorban jutott hely, de nem biztos, hogy zavarta őket, bár elég fülledt volt az éjszaka. Ahogyan a hangfoszlányokból hallottam éjjel fél kettő felé, nemcsak hőmérsékletileg…

Zoli hozta a hírt, hogy jövőre egészségügyi főiskola indul Kaposváron, Gyuri pedig az igazán jó hírt: az országgyűlés módosította a honvédelmi törvényt, ezen belül a sorkatonai és a tartalékos szolgálati időt, s mivel utóbbit csökkentették, már nem nagyon kell attól tartanunk, hogy valamikor berántanak egy frankó kis téli hadgyakorlatra valahová a Bakonyba. Bár így, hogy néhány hét múlva kétszeres apa leszek, amúgy sem kellett volna nagyon ettől tartanom. Bezzeg Zolinak…

Megszűnt a közveszélyes munkakerülés, azaz a kmk is, a gazdasági helyzet és a munkanélküliség miatt már nem lehet büntetni a nem dolgozókat. Ami Gyurit illeti, rá vonatkozó törvény is jutott mára, ugyanis 135 millió forintot szavazott meg az országgyűlés az orosztanárok átképzésére. Még nem tudja, mit választ, én az angolt vagy a franciát javasoltam neki, de ő hajlik a németre is. Mondtam neki, abból rengeteg van.

Hogy egy kicsit kirúgjunk a hámból, elindultunk fiúk sörért a közeli presszóba, ám útközben alkalmi dinnyeárusba botlottunk. Osztottunk-szoroztunk, s a nagy közös hétvége tiszteletére vettünk két dinnyét. Ezerötszáz forint volt, ugyanis 120 forintot kértek kilójáért. Majdnem nekimentem az árusnak a pofátlansága miatt, de a többiek elrángattak. A csajok viszont örültek, a sör sem lett volna olcsóbb ennyi embernek, s ebből Ancsa, Kati és Piri is ehetnek majd holnap, miután behűlt.

Este dumáltunk, Pózna bedobta, hogy alakult egy új párt Magyar Október Párt néven, s a céljuk, hogy 56 törekvéseit megvalósítsák. Amit nem nagyon értettem, hiszen ma azért kevés minden van úgy, mint akkor. Na mindegy, számítani lehetett rá, hogy az új törvény rengeteg új pártot kreál majd. Gyuri viszont ellenpéldával akart szolgálni, kijelentette, hogy azért nem kellene leírni a pártot sem, bár tudja, nekünk nagyon egy srófra jár az agyunk, de azért figyelmeztető jel, hogy többen jelentkeztek az elmúlt hónapokban a Munkásőrségbe, melynek most hatvanezer tagja van, mint ahányan kiléptek belőle. Hát ehhez csak gratulálni tudok nekik…

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!