Kaposvár s(z)aga 680.
1989. július 13., csütörtök
Viszonylag korán keltünk Gyuri miatt, aki végül nem ment be Kaposvárra, hanem innen, Fenyvesről utazott fel pestre Kádár miatt. A közös ébresztő nem is volt betervezve, csak éppen kávéfőzés közben megfogta az üvegedény falát, ami persze forró volt, s leejtette. Na, így sikerült „kiharcolnia” a közös reggeli kávézást. Este fél tíz után ért haza, kocsival hozták, mesélte, hogy rengetegen vannak-voltak, akik lerótták kegyeletüket. Ezt a tévében is láttuk, ugyanis folyamatosan közvetítették, mert persze megváltoztatták az eredeti műsort. A Duna parti pártszékházban lett felravatalozva Kádár, már délben nagy tömeg állt a bejárat előtt, pedig csak háromkor kezdődött a ceremónia. Gyuri mondta, vagy két órán keresztül araszoltak a sorral, mire sorra kerültek, katonák és munkásőrök adtak díszőrséget közben. Angyalföldi kommunistáknak jutott a megtiszteltetés, hogy elsőként koszorúzhattak, eredendően viszont csak egy koszorú volt a ravatalon, a feleségéé. Gyuri mutatta, mit osztottak az emlékezőknek, a KB egy kártyát adott mindenkinek, rajta Kádár képe és a KB köszönő szövege állt.
Azért jellemző, hogy tegnap még a csapból is az amerikai elnök folyt, ma viszont igencsak szűkszavúan közölték, hogy elutazott Budapestről. Amúgy mi is utaztunk, Zolival és Ancsával átmentünk Lellére a Bikini-koncertre. Zoli és én nem nagyon szeretjük, Ancsa viszont igen, s mivel a jövőben egy darabig esélye sem lesz koncertre járni, nem tagadhattuk meg tőle ezt. Illetve csak Zoli járt ebben a cipőben, én mint kísérő vettem részt a túrán, ugyanis Zolinak nélkülem nem nagyon fűlt a foga az egészhez. Mindegy, túl vagyunk rajta, sőt, egy rossz hírt is megtudtunk: valaki mondta a tömegben Zolinak, hogy meghalt a Kalap. A fradista-rákóczis frutti- és szotyiárus. Imádtam a dumáját, ő pedig valamiért a Rákóczit, még az NB III-ban is kijárt. A töltött majom volt a legismertebb jelzője, s annál nagyobb sértést nem ismert, minthogy ledózsásozott valakit. Csak most tudtam meg az igazi nevét: Zöllei Jánosnak hívták…

