Kaposvár s(z)aga 688.
1989. július 21., péntek
A nap nagy részét a kórházban töltöttem. Bevittem Sárit is, de továbbra sem értette, mi a rossebet keresünk ott, s miért mutogatok bőszen az üvegfal mögé. Azt pedig pláne nem tudta felfogni, az anyja miért babusgat egy másik gyereket. Mindenáron fel akart mászni az ölébe, amikor Kati szoptatott - láthatóan lesz elég bajunk, míg megértetjük, s elfogadtatjuk vele az új helyzetet. Bence - merthogy most éppen így hívjuk - egyelőre nagyon jól viselkedett, evett, aludt, evett, aludt, s alig sírt, ha szerencsénk lesz, egy hét múlva, amikor hazajöhet sem változik meg a modora.
Természetesen mindenki bejött meglátogatni, elsőként anyósomék, aztán Ancsa és Zoli, sőt Ancsa aztán egyedül is bejött, annyira kíváncsi volt, mit kell csinálni a kezdetekkor. Gyuriék is benéztek, késő délután pedig anyámék is megjöttek. Apám marhára büszke volt, mégiscsak az első fiúonoka - ő így mondta… -, bár a névválasztással nem mindenki értett egyet, anyám például azzal érvelt, hogy mindig csúfolni fogják, hogy kormos lett… Mit lehet erre válaszolni?
Sári anyósoméknál aludt, én tízig bent voltam Katinál, aztán felmentem egy kicsit Zoliékhoz. Ott volt az öccse, éppen egy nyílt levelet vagy közleményt mutogatott, amiben a Fidesz, az SZDSZ és a Bajcsy-Zsilinszky Társaság azt követelte, hogy a megyei napilapok kerüljenek át az MSZMP-től a megyei tanácsokhoz. Aztán a tévében is a sajtóval, konkrétan magával a tévével foglalkoztak: az elnök kijelentette, az MTV nem lehet pártcsaták helyszíne, s az MSZMP-nek is másutt kell kifejtenie a nézeteit, be kell látnia a pártnak, hogy a tévé nem az ő szócsövük. Emellett panaszkodott, hogy csőd közeli a helyzetük, az állami támogatásnak csak töredékét kapták meg, emiatt kellett csökkenteni a műsoridőt. S emiatt nincs egy nézhető program. Ezt persze már csak én tettem hozzá. De tényleg: tragikus, amit adás címén produkálnak. S csodálkoznak, hogy mindenki szerelteti fel a parabolaantennákat, s nézi a nyugati műsort. Nem azért, mert annyira ellenzéki az ország, csak jól akar szórakozni.

