Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Kaposvár s(z)aga 692.

1989. július 25., kedd
Úgy tűnik, megússzuk, legalábbis Bence eddig nem sárgult be, s a doki szerint vélhetően már nem is fog. Azaz az eredeti terv szerint holnap hazavihetem végre a nejem és a fiam. Sári már nagyon várja az anyját, kérdezgette, mikor jön, Bencéről azonban nem hajlandó tudomást venni. Ha szerda este tényleg kijöhetnek, a hét végén valószínűleg kimegyünk Fenyvesre, mégiscsak egyszerűbb lesz a kertben a babával, mint otthon a lakásban. Főként, ha tényleg harminc fok lesz, mint ígérik. Viszont cserében be kellett járnom a várost könnyű, baldachinszerű hálóért, hogy a mózeskosárban ne szálljanak majd rá a bogarak, s ne csípjék össze a szúnyogok. Végül kaptam, közben meg is tankoltam, s Bölcs Zolitól a Shell kútnál megtudtam, elképzelhető, hogy megszűnik a 86-os benzin. Érthető, igazából semmire sem jó, csak romlik tőle a teljesítmény és a motor.

Estére már dög fáradt voltam, minden tiszteletem Katié, aki ilyen simán bírja a gyereknevelést és amellett még sok egyebet. Engem Sári egymaga teljesen elfáraszt, ha nem jönne fel anyósom, már jártányi erőm sem lenne. Ma így is elaludtam mese közben, sőt, már előtte, míg ő a járókában játszott, a tévé előtt is. Mondjuk nem volt túl érdekes a Híradó, ugyanis nagy része Grósz és Nyers moszkvai útjáról szólt. Nyers állítólag még viccelődni is mert Gorbacsovval, azt mondta ugyanis neki, hogy látszik a glasznoszty hatása, ugyanis a Szovjetunióból eddig rossz hírek nem szivárogtak ki, most pedig sztrájkokról és nemzetiségi ellentétekről szólnak a híradások minden nap… Komolyan pedig azt közölte, hogy Magyarország híd akar lenni Kelet és Nyugat között.

Gorbacsov pedig azt ígérte, hogy tovább folytatják a tárgyalásokat a szovjet csapatkivonásról. Emellett elismerte, hogy gond van a KGST-vel, meg kell újítani, ugyanis ebben a formában alkalmatlan az együttműködésre. Már csak azért is, mert a jövőben a szocialista országokban is nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a magánszektor. Grósz erre közölte, hogy nálunk akár a harminc százalékot is elérheti majd. Többet viszont nem tudott elképzelni. Persze, ha mondjuk Nagy Imréékre gondolok, elég puritán a fantáziája…

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!