|
archívum
2010. augusztus
2010. 08. 31.
1989. augusztus 29., kedd
A délelőtt megint a suliban telt, aztán hazafelé beugrottam Zolihoz, mert üzent, hogy beszélnünk kellene. Mivel éppen végzett, beültünk egy kávéra a Pálmába, jött egy kollégája is, valamilyen Misi, aki a Tanéptől került hozzájuk. S ha már a Tanép így szóba került, Zoli meg is említette, hogy a megyei tanács már el [...]
Címke: Belgrád, Csehszlovákia, szlovén KB, Zsiguli Komment: 0
2010. 08. 30.
1989. augusztus 28. hétfő
A délelőtt a suliban telt, értekeztünk, órabeosztás, tanterv, óramenet, satöbbi, csak fél kettőkor tudtam hazamenni, szegény Kati addig semmit sem evett. Miután megszoptatta Bencét, átvettem Sári felügyeletét, tudjon egy kicsit pihenni, s látszott, hogy ráfért, hiszen, mivel a fiam ötig elaludt, az anyja is ezt tette. Így hát estére is vállaltam a [...]
Címke: besúgók, Horn Gyula, SZDSZ, tanévkezdés Komment: 0
2010. 08. 29.
1989. augusztus 27., vasárnap
Délután Zolival még átnéztünk a fogathajtó vébére, szó szerint, ugyanis bejutni esélyünk sem volt, csak az út mellől lestünk befelé. Onnan tudtuk, hogy magyarok vannak a pályán, hogy olyan üdvrivalgás kísérte a bejövetelüket, mintha mindegyik éppen megnyerte volna a vébét. Aztán végül kiderült, hogy hármukra igaz is volt, ugyanis a Fehér Mihály, [...]
Címke: Deutsch Tamás, fogathajtó vébé, Horn Gyula, Lázár Vilmos, sejk Komment: 0
2010. 08. 28.
1989. augusztus 26., szombat
Zoliék végül nem hozzánk jöttek a Balcsira, hanem Pestre mentek. Illetve csak Zoli, Ancsát kihozta, aztán ment fel az SZDSZ nagygyűlésére, melyet az emberi jogok deklarációjának 200. évfordulójára rendeztek. Éjfél előtt nem sokkal ért csak vissza, ugyanis a gyűlés végén a tömeg átment a csehszlovák követség elé, hogy tiltakozzon Deutsch Tamásék bíróság [...]
Címke: Deutsch Tamás, Horn Gyula, keletnémet Komment: 0
2010. 08. 27.
1989. augusztus 25., péntek
Mi visszamentünk Fenyvesre, Horn és Németh Miklós kiugrott az NSZK-ba. Méghozzá Kohl kancellárhoz, akivel egy Köln melletti kastélyban találkoztak, s ott volt Genscher külügyminiszter is. Bár hivatalosan a két ország kapcsolatának időszerű kérdései szerepeltek napirenden, mindenki tudta, hogy a keletnémet menekültek ügyéről tárgyaltak. Egészen pontosan keresték a megoldást, hogyan lehetne újabb csoportokat [...]
Címke: csehszlovák, Horn Gyula, keletnémetek, magyar-román határ, munkásőr, Németh Miklós Komment: 0
2010. 08. 26.
1989. augusztus 24., csütörtök
A reggeli kávé mellett tudtam meg, hogy hajnalban százegy, az NSZK pesti nagykövetségén menedéket kapó keletnémetet kiengedett a kormány Ausztriába. Mivel saját útlevelükkel hivatalosan nem hagyhatták volna el az országot, a Vöröskereszttől kaptak okmányokat. A kormányszóvivő emberiességi megfontolással indokolta a döntést. Amit én könnyedén elfogadtam, de az NDK-nak nehezebb lesz majd elmagyarázni. [...]
Címke: keletnémet, kormány, magyar-osztrák vizsgálóbizottság, NDK, Nemzeti Kerekasztal Komment: 0
2010. 08. 25.
1989. augusztus 23., szerda
Bence első családi ünnepe: ma volt a névnapja. Persze semmit sem tudott az egészről, a legnagyobb ajándék az volt számára, hogy nem fájt a hasa, így nem bömbölte végig a napot. Ez, mondjuk, Kati számára is felért egy ajándékkal… Mivel a gyerekek elég jól viselték a napot, elmentünk autókázni: nem kell nagy [...]
Címke: Fidesz, határőr, magyar határ, Skoda, szakszervezet, Zsiguli Komment: 0
2010. 08. 24.
1989. augusztus 22., kedd
Ezúttal nem a román, hanem az osztrák határon dördült el fegyver. Egy keletnémet férfi a családjával akart átszökni, ám belebotlott a magyar határőrökbe. Rátámadt az egyikre, a földre vitte, fejbe rúgta, majd tovább dulakodtak, közben elsült a határőr fegyvere, s megsebesítette az NDK-st, aki nem sokkal később belehalt sérüléseibe. Ő a pechesebbek [...]
Címke: Győr, határőr, keletnémetek, NDK, osztrák határ Komment: 0
archívum
2010. augusztus
|
|
|