Kaposvár s(z)aga 699.
1989. augusztus 1., kedd
A tegnapi nyomott idő után várható volt, hogy jön egy vihar, de ilyenre azért nem számítottunk. Óriási felhőszakadás érkezett északnyugatról, ami a nyaralóban ülve még kibírható lett volna, csak mi éppen Keszthelyen voltunk. Kicsit ki akartunk ugyanis mozdulni, Kati, Piri és anyósom otthon maradtak, mi bementünk, legalább be is tudtunk vásárolni.
Éppen a fő utcán sétáltunk és fagyiztunk, amikor elkezdette szemerkélni az eső, mivel nem tűnt veszélyesnek, még elsétáltunk a kastélyparkig. Na, ott ért minket a zuhé: hömpölygött a víz az utcán, szó szerint bokáig gázoltunk benne, s mivel a kocsi fent állt a tűzoltóság előtt vízzel szemben kellett botorkálnunk. Látni szinte semmit sem lehetett, bőrig áztunk, a kocsiban levetkőztünk gatyára, Niki pedig bugyira és melltartóra, ugyanis nagyon megfáztunk volna.
Délután már annyira lehűlt a levegő – a szakadós eső pedig csendes őszire váltott –, hogy nekiálltunk tarkedlit sütni, amit mindig a nyár leghidegebb napján szokott anyósom, meg forralt bort, illetve a csajoknak teát főztünk hozzá. Hétfő lévén még a tévében sem volt semmi nézhető, így este hattól fél tizenegyig kanasztáztunk, csak annyi időre hagytuk abba, míg újabb borokat főztünk. Kicsit be is csiccsentettünk, a végén arra ittunk, hogy hivatalosan is megszűnt a zárt határsáv Magyarországon. Közfelkiáltással meg is szavaztuk, még a nyáron felmegyünk az Írott-kőre…
