Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Kaposvár s(z)aga 730.

1989. szeptember 1., péntek
Mivel megint szép idő lett kimentünk Fenyvesre. Gyuriék is jöttek, őt kitettük egy kis kanyarral a fonyódligeti tábornál, ugyanis ma kezdődött a három napos politikai hétvége, Piri és Iván pedig jöttek velünk a nyaralóba. Illetve Zoliékkal. Este felhívtuk Gyurit, mert úgy beszéltük meg, ha semmitmondó a tábor, átugrunk érte, nem cseszi el az egész hétvégéjét fölöslegesen. Persze maradni akart, mert szerinte elképesztően hasznos az egész és a hangulat is kiváló. El tudtuk képzelni… Mesélte, hogy Horn tartotta az első előadást, s bizony igencsak őszinte volt. Kijelentette, hogy a párt tovább már nem hátrálhat, ugyanis az már nagy tekintélyvesztéssel jár, de fel kell vállalni az elmúlt negyven év problémáit. És meg kell értetni a tagsággal, hogy a reformok jelentik az egyedüli utat, viszont arra is rá kell döbbenteni az embereket, hogy az ellenzéknek sincs más programja, nem tud többet-jobbat mondani a jövőről, mint az MSZMP.

Míg Horn Ligeten beszélt, a külügyben átadták a csehszlovák követnek a jegyzékválaszt a körülbelül két héttel ezelőtti, Bős-Nagymarossal kapcsolatos levelükre. Természetesen nem fogadtuk el a kártérítési igényüket, főként, hogy mindenféle tárgyalás nélkül bemondtak egy összeget. Emellett felszólítottuk őket, hogy az ökológiai következményekről végre üljenek tárgyalóasztalhoz. Végre egyszer elég kemények voltunk, s nem fülünk-farkunk behúzva egyezkedtünk!

A seregben is megváltozott valami, szabaddá tették a sorállománynak a vallásgyakorlást, s bejelentették, hogy április negyedikén nem lesz katonai parádé. És azt is őszintén elismerték, hogy nem csak anyagi okok miatt, hanem, hogy a jó arcunkat mutassuk a nyugat felé.

Bár annál jobbat, mint amit a keletnémetekért teszünk, egyelőre úgy sem tudunk felmutatni, ám ezzel sokak tetszését elnyertük. Bár láthatóan egyre nehezebben birkózunk meg a helyzettel, a Vöröskereszt csillebérci átmeneti táborában például már elképesztő állapotok uralkodnak, ugyanis csak ma újabb ezer menekült érkezett. Elterjedt ugyanis a hír, hogy csak azok kaphatnak vöröskeresztes útlevelet, akik ott vannak. Persze ez hülyeség, de hiába mondták nekik - ha egyszer egy rémhír terjedni kezd… Közben olyan ígéretek érkeznek kintről, hogy azok az NDK-sok, akik hazamennek, de ki akarnak települni, könnyített menetben megtehetik ezt otthonról. Valamiért azonban senki sem akar hazamenni…

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!