Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

Kaposvár s(z)aga 731.

1989. szeptember 2., szombat
Délután szakadni kezdett az eső, így hát megint csomagolhattunk, s jöhettünk haza. Most már, azt hiszem, véglegesen, hiszen kizárt, hogy két gyerekkel ősszel kint aludjunk. Kicsit bosszús voltam, mert így elég feleslegesen mentünk ki, csak az vigasztalt, hogy a fonyódligeti politikai szeánsz résztvevői is jól eláztak…

Viszont így legalább meg tudtam nézni normálisan az öttusa vébé zárószámát, a lovaglást. Tegnap csak a Híradó utáni sporthírekben láttam az összefoglalót, óriási volt, ahogyan százak futottak a Hármashatár-hegyen az összetettben vezető, s ezért utolsóként induló Fábián Joellal. Most pedig ezrek szorongtak a lelátón, s nem is hiába, ugyanis Fábián nyert, Mizsér a második lett, s természetesen a csapat is világbajnokként végzett.

Ez volt a nap jó híre, a rossz pedig, hogy hétfőtől megint áremeléseket jelentettek be. S nemcsak a húsfélékre, ami ellen az az óriási sztrájk volt, hanem egy csomó minden másra is. Drágulni fog például a mosószer, a kozmetikum, a mosogatók, a fűszerek, a borok ára. És még csodálkoznak a pártközpontban, hogy egyre kevesebb embernek van bizalma a mostani vezetésben. A KB ülésén elhangzott, hogy havonta átlagosan tízezren lépnek ki a pártból. Emellett úgy döntöttek, az MSZMP nem vonul ki a munkahelyekről, bár az ellenzék a kerekasztal-tárgyalások folytatásának egyik alapfeltételeként szabta.

Helyette felajánlották, hogy minden párt vonuljon be. Na, az lenne csak az igazi, pártharcok a munkahelyeken! Eközben az MSZMP reformkörök országos tanácskozásán, éppen arról beszéltek a felszólalók, hogy szerencsére nincs esély a visszarendeződésre… Sőt, ha kell, a reformokért akár konfrontálódni is kell a konzervatívokkal. tehát a saját központi bizottságuknak akarnak nekimenni? Mondjuk, az első lépést megtették, elismerték, jogos a követelés, hogy a KB számoljon el a pártvagyonnal. Persze arra illene majd figyelni, hogy ez ne azt jelentse, hogy kiviszik magáncégekbe…

Szólj hozzá

Ehhez a funkcióhoz be kell jelentkezni!