Kaposvár s(z)aga 939.

1990. március 31., szombat
Mivel gyönyörű időre ébredtünk, elhatároztuk, kimegyünk a Balcsira. Míg én elrohantam boltba, Kati összepakolta a gyerekeket, szóltunk anyósoméknak is, s fél tizenegykor már úton is voltunk. Kissé meglepődtem, amikor kiértünk, ugyanis nem hittem volna, hogy március végén ekkora a fű, bár igaz, mostanában néha esett, de amúgy szép idő volt, azaz nőhetett minden kedvére. Szinte természetes, hogy nekem kellett lenyírnom, ami elsősorban Sári miatt volt veszélyes, ugyanis nagyon érdeklődött a fűnyíró iránt, valamint a hosszabbító is tetszett neki. Féltem, hogy baja lesz, így anyósom feláldozta magát, s lement velük a partra. Utóbb kiderült, ez is nagy hiba volt, ugyanis a lányom mindenképpen meg akart fürdeni. Csak azzal lehetett lebeszélni, hogy nem hoztunk neki fürdőruhát.

Ebéd után szerencsére elaludt mindkét gyerek, tudtunk kicsit üldögélni a teraszon: ezt a helyet szeretem a legjobban, ettől más ez a hely, mintha otthon lennénk. A kert is jó, persze, de a teraszon kávézni, s nem csinálni semmit – tökéletes! Négy óra felé beállított Gyuri, Boglárlellén járt, s rendes akart lenni, hogy elugrik, megnézi, rendben van-e a ház, hogy otthon meglepjen bennünket. Utóbb így ő lepődött meg, de ha már összefutottunk, elmesélte, milyen volt az MSZP választási nagygyűlése. Állítólag rengetegen voltak, Szűrös és Horn volt a két fővendég, de jórészt a kampányról beszéltek, amire viszont mi nem voltunk kíváncsiak.

Hat után értünk haza, a gyerekek teljesen kikészültek, Sári, akit úgy kell máskor ágyba könyörögni, fél nyolckor elaludt, s Bence sem húzta sokkal tovább. Végre megint volt egy teljesen nyugodt esténk, üvöltözés nélkül tévézhettünk, nem is tudom, mikor néztem meg teljesen zavartalanul egy Híradót. Melyből kiderült, hogy Gorbacsov a jogellenes függetlenségi határozat visszavonását követeli a litvánoktól, s miközben tárgyalásokról beszél a litván ellenzékkel, a szovjet deszantosok elfoglaltak egy csomó épületet Vilniusban. Moszkvában viszont közben ellene, pontosabban a litván beavatkozás ellen tüntettek.

Pozsonyban is demonstrációt tartottak, ott a szlovákok tüntettek az önálló államért, mert szerintük a csehek nem ismerik el a szlovák népet. Hogy ezen kívül mit akartak, nem tudtam meg, ugyanis hívott Zoli, hogy a Cukor nyert Fehérváron a Videoton ellen, s így biztos, hogy tovább játszhat az A-csoportért. Majd ötletelt egy keveset, hogy váltani kellene NDK márkát, s kimenni vele Münchenbe, ugyanis míg nálunk úgy egy az öthöz váltják NSZK-ra, addig kint egy a kettőhöz. Mielőtt belelkesedett volna, elmagyaráztam neki, a hasznot nagyjából elbuknánk az oda-vissza úttal…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>