Kaposvár s(z)aga 948.

1990. április 9., hétfő
Bár még mindig nem hivatalos a végeredmény, az Országos Választási Bizottság közzétette az eredményeket, melyek csak komoly kifogás alapján változhatnak, ami viszont eddig nem érkezett hozzájuk. Ez alapján kijelenthető, hogy az új országgyűlés legnagyobb frakcióját az MDF alkotja majd: 114 egyéni körzetben nyertek jelöltjeik, ehhez jön még a területi és az országos lista eredménye, amivel összesen 167 mandátumuk lesz. A második helyen a szabad demokraták végeztek minden tekintetben, egyéniben 35, összesen pedig 92 helyet szereztek, míg a harmadik legtöbb honatyát az FKgP küldheti: a tizenegy egyénivel együtt negyvennégyet. Nekem nagy meglepetés, hogy a szocialisták lettek a negyedikek, a harminchárom helyből egyet ráadásul egyéniben szereztek, a Fidesznek és a KDNP-nek 21-21 mandátuma lesz, előbbi egy, utóbbi három egyéni képviselőt küldhetett a parlamentbe. Ahová bejutott egy agrárszövetséges, és hat független, valamint négy, több párt által indított-támogatott jelölt.

Somogyban Király Béla, Tarjánné és a siófoki szabad demokrata Páris András mellett két kisgazda és egy fórumos nyert egyéniben: utóbbi egy Gaál Antal nevezetű ürge, aki a Balaton parton Horn Gyulát verte, míg István Péter Marcaliban, Sipos Imre pedig Nagyatádon győzött. Utóbbi háromról fogalmam sincs, kicsodák, igaz, az SZDSZ-esről sem. Horn persze listán bejutott, akárcsak a kisgazda Németh Béla, a szabad demokrata Ficzere Matyi és az MDF-es Ilkei Csaba. Zoli mondta, hogy azt hallotta, Király Béla nagykoalíciót szeretne, ám este Antall József bejelentette, holnap megkezdik a koalíciós tárgyalásokat a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal, így szinte egyértelmű, hogy hárompárti kormány alakul majd. Mert eddig is jól megértették magukat.

Éppen ezt magyarázta este a tévében Nyers Rezső, aki szerint a szocialisták eredménye azért nem mondható vereségnek, mert mindenki ellenük kötött szövetségeket. A legkellemetlenebb momentumnak Horn egyéni vereségét nevezte, akit egy ismeretlen fórumos győzött le. A kisgazdák büszkék voltak, hogy az ő visszalépéseik nagyban közrejátszottak, hogy a szocialisták ekkorát buktak, s a tévében egyikük azt mondta, hogy úgy látják, hosszú távon is működőképes lesz az együttműködés a kereszténydemokratákkal és az MDF-fel. Az SZDSZ megint a tegnapi rizsát adta elő a legnagyobb ellenzéki pártságról, a Fidesz pedig azt magyarázta, hogy övék a jövő, hiszen alig 27 év lesz a frakciójuk átlagéletkora.

Éppen ezeket jegyzetelgettem, amikor Kati bejött, s megkérdezte, tartom-e a szavam. Mármint, hogy a választások végével, amikor megvan az eredmény, felhagyok ezzel a hülye naplóírogatással. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez még nem hivatalos végeredmény, aztán láttam, nagyon állhatatos, s rájöttem, azért a néhány napért, ami a hivatalos eredményig visszavan, nem érdemes összevesznünk. Való igaz, megígértem, így egyelőre abbahagyom. Talán, ha majd nagyobbak lesznek a gyerekek, egyszer majd folytatom. Mondjuk a következő választások előtt. Bár szerintem mostantól már nem lesz ennyi dokumentálnivaló. A legrosszabbon túlvagyunk, elkezdődik, pontosabban már el is kezdődött valami új. S remélem, amikor Sári majd elolvassa ezt az egészet – hiszen igazából miatta kezdtem el a naplót -, rácsodálkozik, mert nem is fogja érteni, miről beszélek. Ennek örülnék a legjobban…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>