|
archívum
2010. október
2010. 10. 21.
1989. október 19., csütörtök
Hazafelé menet találkoztam Szigetvári Gyurival, az MDF kaposvári elnökségének tagjával. Kicsit beszélgettünk, főként a hétvégéről, lesz-e bármiféle ünnep a városban október 23. alkalmából. Mondta, hogy az ellenzék megállapodott, hogy közös fáklyás felvonulást szervez, lesz koszorúzás is a temetőkben az áldozatok sírjainál, s gyűlés. De ő a közvetlen szervezésben nem vesz részt, ugyanis [...]
Címke: Kádár János, kommunizmus, MDF, MSZP, nyilas röplapok, október 23, országgyűlés, SZDSZ Komment: 0
2009. 11. 2.
1988. október 31., hétfő
Gyuri megkért, segítsek a november hetedikei ünnepi műsor próbáiban, ugyanis az állandó, más jellegű elfoglaltságai miatt alig haladt valamit velük, s szerinte a diri marhára ideges lesz, ha nem megy minden, mint a karikacsapás. Kérdeztem, mit csinált eddig, mire kiderült, hogy semmilyen próba nem volt, csak kiosztott néhány verset. Átgondoltam, s arra [...]
Címke: film, mozi, próba Komment: 0
2009. 11. 1.
1988. október 30., vasárnap
Elsétáltunk anyósomékhoz, aztán onnan kocsival kimentünk a temetőbe. Persze nem tudtunk megállni a környéken, csak a Déryné utcában, így szinte akár gyalog is kimehettünk volna. Minden évben elhatározzuk, hogy kocsival többet soha, de aztán mindig győz a kényelmességünk. A koszorút ők csináltatták, mi a mécsest vittük, de így, délelőtt nem sok hangulata [...]
Címke: Bauxitbányász, bunda, labdarúgás, Mindenszentek, Rákóczi-meccs Komment: 0
2009. 10. 30.
1988. október 28., péntek
Bármennyire is nem tetszett Karesznek, hogy anno aláírást gyűjtöttek a suliban a tanárok, le kellett nyelnie a békát, s nemcsak neki, de a hasonszőrű szakszervezetiseknek is: hatvanezer aláírás gyűlt össze országszerte, amiket elküldtek a parlamentbe, hogy az országgyűlés végre komolyan foglalkozzon az oktatás jövőjével. Persze ne úgy, mint eddig, hiszen szólamok, hangzatos [...]
Címke: aláírás, életszínvonal Komment: 0
2009. 10. 29.
1988. október 27., csütörtök
Na, a Rákóczi rövid úton elintézte a bundaügyet. A jelenleg előzetesben üldögélő Deákvárit, valamint az egész bundaügyet bevalló Ráczot kirúgták a csapattól, s távozhat Kurdi, Gilitsch és Magyar is. Utóbbi három már a gyenge szerepléssel kapcsolatban kerültek szabadlistára, állítólag ők voltak a bomlasztó elemek. Hát nem tudom, nehezen hiszem, hogy nélkülük megtáltosodunk. [...]
Címke: bunda, határőr Komment: 0
2009. 10. 28.
1988. október 26., szerda
Egyre szövevényesebb és gusztustalanabb a bundaügy. Ma lecsukták Mészöly Kálmánt, a Zalaegerszeg edzőjét, mert ő is belekeveredett. A nagy kapitány - komolyan mondom, már semmin sem tudok meglepődni. Főként, hogy amikor ezek a korábbi nagy sztárok visszaemlékeznek az aktív pályafutásukra, mindig azon viccelődnek, milyen bundameccseket játszottak. Kutyából meg nem lesz szalonna. Amúgy [...]
Címke: bunda, francia, mészöly kálmán Komment: 0
2009. 10. 27.
1988. október 25., kedd
Természetesen a Rákóczi is érintett a bundabotrányban! Négy játékost, Deákvárit, Ráczot, Bíró Toncsit és Mekszet vádoltak meg, akik közül Rácz mindenki meglepetésére beismerő vallomást tett. Deákvári, mint egykori debreceni a Rákóczi–DMVSC mérkőzés előtt hatvanezer forintot adott át Rácznak, aki ezen megosztozott Meksszel és Bíróval. Krajnyák mesélte, hogy mivel a Debrecennek már előtte [...]
Címke: bundabotrány, magya foci, Pannon Wolf, totóbotrány Komment: 0
2009. 10. 26.
1988. október 24., hétfő
Elképesztő ez a város: megint felszedték a díszburkolatot a sétálóutcában. Ezúttal csőtörés miatt, ami azért érdekes, mert annak idején, amikor elkészült a sétálószakasz, éppen azért nem burkolták le vagy másfél évig, hogy minden közműszolgáltató el tudja végezni a szükséges javításokat, cseréket. Ehhez képest most itt a csőtörés. Zolival beszéltem este telefonon, megesküdött [...]
Címke: díszburkolat, focibunda, Mark Palmer, Rákóczi Komment: 0
archívum
2010. október
|
|
|