1989. augusztus 29., kedd
A délelőtt megint a suliban telt, aztán hazafelé beugrottam Zolihoz, mert üzent, hogy beszélnünk kellene. Mivel éppen végzett, beültünk egy kávéra a Pálmába, jött egy kollégája is, valamilyen Misi, aki a Tanéptől került hozzájuk. S ha már a Tanép így szóba került, Zoli meg is említette, hogy a megyei tanács már el is adta az épületet, állítólag nagyon komoly pénzért. Persze nem ezért akart találkozni, hanem mert a tesója hívta, tudna vevőt a kocsira. Egy pesti ürge adna érte 155 ezret, de csak akkor, ha két héten belül eladjuk. Csak ezzel az a baj, hogy délelőtt Pózna is hívott, hogy megvenné a Zsigulit, viszont ez azt jelentené, hogy autó nélkül maradunk, hiszen kizárt, hogy szeptember közepéig sikerüljön megcsípni egy külföldi használt kocsit. De csütörtök estig válaszolnom kell, na, majd Kati segít dönteni. Olvasson még

1989. augusztus 28. hétfő
A délelőtt a suliban telt, értekeztünk, órabeosztás, tanterv, óramenet, satöbbi, csak fél kettőkor tudtam hazamenni, szegény Kati addig semmit sem evett. Miután megszoptatta Bencét, átvettem Sári felügyeletét, tudjon egy kicsit pihenni, s látszott, hogy ráfért, hiszen, mivel a fiam ötig elaludt, az anyja is ezt tette. Így hát estére is vállaltam a lányom, én fürdettem, s a mese is az enyém volt, annyira élvezte, hogy kilenckor még jártathattam a számat. Pedig előtte ki akartam fárasztani, gondoltam, lemegyek vele hintázni, csúszdázni, de éppen akkor kezdett el esni, amikor felébredt. Mondjuk, várható volt, ugyanis már reggel nagyon hűvös volt, szerintem tizenöt fok sem volt dél körül. Megjött az ősz.

Olvasson még

1989. augusztus 27., vasárnap
Délután Zolival még átnéztünk a fogathajtó vébére, szó szerint, ugyanis bejutni esélyünk sem volt, csak az út mellől lestünk befelé. Onnan tudtuk, hogy magyarok vannak a pályán, hogy olyan üdvrivalgás kísérte a bejövetelüket, mintha mindegyik éppen megnyerte volna a vébét. Aztán végül kiderült, hogy hármukra igaz is volt, ugyanis a Fehér Mihály, Lázár Vilmos, Szegedi Gábor összeállítású csapat első is lett, Fehér pedig egyéniben harmadik lett. Ami engem meglepett, mert eddig azt hittem, négyesfogatban vagyunk jók, a kettesekről nem tudtam semmit.

Olvasson még

1989. augusztus 26., szombat
Zoliék végül nem hozzánk jöttek a Balcsira, hanem Pestre mentek. Illetve csak Zoli, Ancsát kihozta, aztán ment fel az SZDSZ nagygyűlésére, melyet az emberi jogok deklarációjának 200. évfordulójára rendeztek. Éjfél előtt nem sokkal ért csak vissza, ugyanis a gyűlés végén a tömeg átment a csehszlovák követség elé, hogy tiltakozzon Deutsch Tamásék bíróság elé citálása miatt. Deutschot és Kerényi Györgyöt ugyanis nem engedték szabadon, hanem pert varrtak a nyakukba, s ez ellen demonstráltak a követség előtt. Emellett az is kiderült, hogy az MSZMP csak falból tárgyal az ellenzékiekkel, ugyanis láthatóan át akarja menteni a hatalmát: létre akarnak hozni egy egyszemélyes céget, s ez venné át a párt üdülőit, azaz később ezekkel már nem kellene elszámolniuk.
Olvasson még

1989. augusztus 25., péntek
Mi visszamentünk Fenyvesre, Horn és Németh Miklós kiugrott az NSZK-ba. Méghozzá Kohl kancellárhoz, akivel egy Köln melletti kastélyban találkoztak, s ott volt Genscher külügyminiszter is. Bár hivatalosan a két ország kapcsolatának időszerű kérdései szerepeltek napirenden, mindenki tudta, hogy a keletnémet menekültek ügyéről tárgyaltak. Egészen pontosan keresték a megoldást, hogyan lehetne újabb csoportokat kiengedni. Mert ezt a vöröskeresztes dolgot nemhogy az NDK-ban nem eszik meg, de még nálunk sem hiszi el majd senki még egyszer. Hornék szerint a menekültügy a két német fél ügye, ám mi humanitárius okokból hajlandóak vagyunk segíteni. Nem tudom, komolyan gondolták-e utóbbit, ám jellemző, hogy munkásőröket vezényeltek a nyugati határhoz, hogy segítsék a határőrség munkáját. Zoli szerint ez akár burkolt segítség is lehet a keletnémeteknek, hiszen amilyen a munkásőrök színvonala, az általuk őrzött szakaszon biztosan könnyebb kilógni… Sajnos, ma megint meghalt egy menekülő, igaz most a magyar-román határon: négyen menekültek a Maroson át úszva, s egyikük rosszul lett közben és megfulladt.
Olvasson még

1989. augusztus 24., csütörtök
A reggeli kávé mellett tudtam meg, hogy hajnalban százegy, az NSZK pesti nagykövetségén menedéket kapó keletnémetet kiengedett a kormány Ausztriába. Mivel saját útlevelükkel hivatalosan nem hagyhatták volna el az országot, a Vöröskereszttől kaptak okmányokat. A kormányszóvivő emberiességi megfontolással indokolta a döntést. Amit én könnyedén elfogadtam, de az NDK-nak nehezebb lesz majd elmagyarázni. Főleg, amit Horn Gyula külügyminiszter jelentett be a kormányülés után: nagyjából kétszázezer keletnémet van jelenleg nálunk, s közülük húszezer semmilyen körülmények között nem akar hazatérni. Azt viszont kizárta, hogy rendszer legyen az NDK-sok kiengedéséből.
Olvasson még

1989. augusztus 23., szerda
Bence első családi ünnepe: ma volt a névnapja. Persze semmit sem tudott az egészről, a legnagyobb ajándék az volt számára, hogy nem fájt a hasa, így nem bömbölte végig a napot. Ez, mondjuk, Kati számára is felért egy ajándékkal… Mivel a gyerekek elég jól viselték a napot, elmentünk autókázni: nem kell nagy dologra gondolni, megfuttattuk az autót Dombóvárig és vissza, ott egy kicsit kiszálltunk, sétáltunk, Sári kapott egy gombóc fagyit, aztán irány haza. Jól megy a kocsi, sokan mondták, Zsiguli után lomhának, erőtlennek tűnik majd a Skoda, de nem tűnt fel. És belül sokkal kényelmesebb, a kisebb kormány pedig csodálatos a malomkerék zsigulis után.
Olvasson még

1989. augusztus 22., kedd
Ezúttal nem a román, hanem az osztrák határon dördült el fegyver. Egy keletnémet férfi a családjával akart átszökni, ám belebotlott a magyar határőrökbe. Rátámadt az egyikre, a földre vitte, fejbe rúgta, majd tovább dulakodtak, közben elsült a határőr fegyvere, s megsebesítette az NDK-st, aki nem sokkal később belehalt sérüléseibe. Ő a pechesebbek közé tartozott, ugyanis a többség bántódás nélkül átjutott, pontosabban átjut. Az osztrák lapok szerint olyan volt a hétvégén a határ, mint ötvenhatban, amikor a forradalom után a magyarok menekültek. A berlini fal 1961-es építése óta nem fordult elő, hogy ekkora tömegben sikerüljön NDK-soknak átjutni nyugatra. Közben újabb és újabb keletnémetek tagadják meg a hazatérést, kinyitották nekik a csillebérci tábort, ugyanis már nem volt hová elszállásolni őket.
Olvasson még