1990. március 24., szombat
Kihasználva a jó időt, illetve, hogy holnap a választások miatt biztosan nem tudunk elmenni sehová, lementünk Pécsre. Igazából minden cél nélkül, de aztán eszembe jutott, felvihetnénk Sárit a Dömör-kapuhoz a kisvidámparkba. Ami persze zárva volt, ráadásul úgy láttam, akkor sem lesz értelme benézni, ha kinyit, ugyanis elképesztően le van amortizálva. Így hát csak sétáltunk egyet, s felmentünk a tv-toronyhoz, majd hazafelé Abaligetnek jöttünk, s ott is sétáltunk egyet a tó körül. És ettünk egy hekket, de ilyen rossz halat régen kajáltunk. Olvasson még

1990. március 23., péntek
Bár felhatalmazást nem kaptam rá, ma a hazai választásokról beszéltem az óráimon, s meglepetésemre a diákok nagyon is otthon voltak a témában, legalábbis, ami a mostani választásokat illeti. Bár pártszimpátiát természetesen nem kérdeztem tőlük - ráadásul még egyik osztályom sem szavazhat -, de az kiderült, hogy a többség valamelyik jelenleg még ellenzéki pártot támogatna, ha tehetné. Volt néhány srác, akik Fidesz-kitűzővel üldögéltek az osztályban, állítólag ennek korábban már meg is itták a levét, ugyanis a rajzos kolléga, Kertész Sanyi szóvá tette nekik, de nem voltak hajlandóak levenni. Amiben én nem láttam semmi különöset, van, aki pártkitűzőt hord, van, aki meztelen nőt, megint más valami együttesét. Ennyire már legyen szabad választani!
Olvasson még

1990. március 22., csütörtök
Ha már lementem tanítás után a múzeum elé, hátha történik valami Marosvásárhely-ügyben, útközben megnéztem az új Tritex-boltot. Pontosabban a kirakatát, ugyanis esélyem sem volt bejutni, annyian álltak az utcán a sorban. Mint anno a Váci utcai Adidas-bolt nyitása után hónapokig. De azt kintről is meg tudtam állapítani, ráfért egy ilyen bolt a városra, ugyanis nagyon kellett egy olyan üzlet, ahol az ember normális ingeket vagy farmert tud venni. Például van nekik Levi’s-ük, vagy hogy a francba kell írni. Hirtelen nem is tudom, csak azt, hogy biztosan nem Lewisnek, ahogyan kiírták…
Olvasson még

1990. március 21., szerda
Délután megint összegyűltünk a múzeum előtt, de ezúttal csak beszélgetésig jutottunk, az volt a baj, hogy mást nem is nagyon tehettünk, ilyen messziről nehéz bármit is csinálni. Csak hallgattuk, ki, mit tudott meg újdonságot. Azt a rádióból mindenki hallotta, hogy szükségállapotot rendeltek el Marosvásárhelyen, az viszont újdonság volt, hogy kenyérhiány van a városban, ugyanis a pékek sztrájkba léptek a pogromok miatt. Valaki meg is jegyezte, látszik, milyen nemzetiségűek adnak enni a románoknak, kik dolgoznak…
Olvasson még

1990. március 20., kedd
A suliban tiltakozó levelet írtunk a román nagykövetségre, melyben elítéltük a marosvásárhelyi véres pogromot. Aztán tanítás után Zolival lementünk a sétálóutcára, ahol a múzeum előtt nagyjából kétszázan gyűltünk össze, hogy Kaposvár nevében protestáljunk. Elfogadtunk egy nyilatkozatot is, ezt is a követségre küldtük. A tömegben mondták, hogy a megyei katolikus és református egyház, az Erdély Baráti Kör is írt hasonlót. Olvasson még

1990. március 19., hétfő
Míg én délután az új, ma megnyílt Múzeum közi könyvesboltban nézelődtem – elég jó a választékuk, főként antikvár vonalon, találtam 1906-os Kner-kiadványokat is –, addig Marosvásárhelyen elszabadult a pokol. A Vatra Romaneasca által feltüzelt tömeg módszeresen elkezdte szétverni a város magyar vonatkozásait, minden feliratot, utcatáblát összetörtek, majd megtámadták a magyarokhoz köthető intézményeket. Az egyik diákotthonból, ahol jórészt magyar gyerekek laktak, szerencsére időben családokhoz menekítették a lakókat, de így is betörtek az épületbe, s felforgatták. Utána az RMDSZ irodáját támadták meg, s megvertek mindenkit, aki ott volt. Többek között Sütő Andrást, akit állítólag félig agyonvertek. Olvasson még

1990. március 18., vasárnap
Délelőtt lustultunk, kipihentük a pesti napokat, aztán összedobtam egy székelykáposztát, bár Kati tiltakozott, hogy Sárinak akkor külön kell főzni, de szedtem ki egy kicsit a pörköltből, főztem mellé krumplit, így a lányomnak is volt mit ennie. Éppen befejeztem a mosogatást, amikor megérkezett Zoli, Gyuri és Pózna, hogy visznek Rákóczi-meccsre, Kati ugyan kicsit húzta a száját, de beleegyezett, főleg, hogy anyósom telefonált, átugranak. Így aztán szerencsére elmaradt a veszekedés, a meccs alapján nem is érte volna meg, Neubauer Kuka góljával egy-nullra vertük a Boglárlellét, de ennyi a legtöbb, ami pozitívumként elmondható. Elképesztő, hogy két év alatt hogyan tudott így elrohadni a kaposvári foci.
Olvasson még

1990. március 17., szombat
Elmaradt a tervezett kávézás, a gyerekek nem bírták tovább, így délelőtt ahelyett, hogy a Rozmaringba mentem volna, szépen összepakoltunk, s elindultunk hazafelé. Összességében így sem lehettem elégedetlen, bebizonyosodott, hogy egy-két napra már kiruccanhatunk, talán a nyárig még nő is ez az időintervallum. Negyed kettőre itthon is voltunk, éppen kipakoltunk, amikor Zoli felhívott. Meglepődtem, honnan tudta, hogy itthon vagyunk, de kiderült, anyáméknál keresett, s ők mondták neki. Megkérdezte, nincs-e kedvem átmenni a sportcsarnokba, ahol politikai vitát tartanak az összes kaposvári képviselő-jelölt részvételével.
Olvasson még