1990. március 16., péntek
Azért nem múlt el nyomtalanul a tegnapi ünnep, sem látványában, sem hangulatában. Előbbi a rengeteg eldobált papírzászlón és szeméten látszódott a városban, pedig azt hittem volna, hogy méltósággal próbál mindenki megemlékezni, de úgy látszik, az ellenzéki hevület egyeseknél csak a szónoklatok végéig tartott, aztán a nagy változtatási kedv eltűnt, s ez abban is megnyilvánult, hogy a megszokott módon szétdobáltak mindent, amit nem akartak hazavinni. Legalábbis a Március 15. tér elképesztően nézett ki, de a Parlament előtt is halomban állt a szemét. Olvasson még

1990. március 15., csütörtök
Délelőtt sétálgattunk, elnéztünk a Múzeumkert felé is, ahol az MSZP ünnepelt, de nem akartam közelebb menni, hanem háromnegyed tizenkettő felé átmentünk a Petőfi-szoborhoz. Még szerencse, ugyanis elképesztően sokan voltak, tele volt a tér, persze érthetően, hiszen tudta mindenki, az ellenzék itt fog megemlékezni 48-ról. Mint tette azt korábban is minden évben, amikor még elég rizikós volt megjelenni. Olvasson még

1990. március 14., szerda
Rövidített órák, melyek közül az utolsó kettő el is maradt az ünnepség miatt – kell ennél több? Ráadásul négy napos szünet jön, hosszú hétvége, hiszen országosan először lesz munkaszüneti nap március tizenötödike. Ezek után azt hiszem, nem csoda, hogy nagyon kedveltem a mai napot. Főként, hogy a suliban a műsor óriási tetszést aratott, mindenki megegyezett benne, nem olyan kaptafára készült, mint a korábbi években, azaz bezsebelhettem jó néhány gratulációt. Olvasson még

1990. március 13., kedd
Arról volt szó, hogy tizenötödikén adják majd át a Kossuth-, valamint az idéntől Széchenyinek hívott Állami-díjakat, erre ma délután bemondta a rádió, kik kaptak. Mondjuk, a lista végre tetszetős, tényleg olyanok kapták, akik megérdemlik. Többek között Cserhalmi, Csoóri, Keveházy Gábor, Konrád György, az építész Makovecz, Mészáros Márta, a rendező, Mészöly Miklós, az operaénekes Polgár László, s Udvaros Dorottya. Kaposvári sajnos nincs a színészek között, pedig akár lehetett volna. Posztumusz is adtak át Kossuth-díjat, ahogyan ígérték, ez sem rossz lista: Dohnányi Ernő. Az irodalomtörténész Eckhardt Sándor, Hamvas Béla, Huszárik Zoltán, Jékely Zoltán, Kodolányi János, Kondor Béla, Latinovits, Márai és Őze Lajos. Posztumusz Széchenyit pedig Bibó, Hajnal István és Johan Béla kapott többek között. A kaposváriaknak a Kiváló művész kitüntetésekből jutott, megkapta Babarczy és Molnár Piroska.
Olvasson még

1990. március 12., hétfő
Megédesítette az estémet a Fidesz! Hajmáskérről elindult az első szovjet csoport hazafelé, persze az ünnepi pillanatot sokan akarták a helyszínen élvezni, köztük több ellenzéki párt. A Fidesz táblákat is vitt magával, az egyikre magyarul és oroszul azt írták: Vár titeket a napfényes Azerbajdzsán… Amúgy a szovjetek láthatóan nem túl nagy örömmel mentek - egy veszprémi alakulat indult el -, több katona sírt, valami azt súgta nekik, rosszabb helyre kerülnek az eddiginél. A Híradó tudósítója megkérdezett egy tisztet, igaz-e, hogy otthon, laktanya és lakások híján sátortáborban lesznek elszállásolva, az ürge tiltakozott, ők nem, csak a sorállomány. Így mindjárt más… Összesen amúgy nyolcvan településen vannak szovjet csapatok, s több mint százmilliárd forintnyi ingatlant hagynak itt.
Olvasson még

1990. március 11., vasárnap
Gyönyörű idő volt, így kimentünk Fenyvesre. Először úgy volt, csak délelőttre ugrunk ki a gyerekek miatt, de éppen az ő kedvükért maradtunk aztán tovább. Bence ugyanis szépen betakargatva elszunyókált a kertben, Sári pedig marhára élvezte az egészet. Lementünk a partra is, persze a víz közelébe nem engedtem, illetve néhány kavicsot bedobtunk, meg egy kishajót is, amit persze nekem kellett hajtogatnom. Olyan lett, amilyen, elsüllyedt úgy fél perc alatt. Márián a Birka csárdában ebédeltünk, volt halászléjük, remekül főznek még mindig.

Mivel tovább időztünk a vártnál, hazaérkezés után már nem mentem át a Volán-meccsre, utóbb kiderült, jól is tettem, ugyanis kikaptak a Kecskeméttől, s így nem jutottak be az elődöntőbe. Pedig ez lett volna az eddigi legjobb eredmény, akár érmet is nyerhettek volna. Helyette felhívtam Zsuzsiékat, ma volt ugyanis Peti ötödik szülinapja, elképesztő, hogy rohan az idő, emlékszem, amikor meglátogattuk két hetesen, mintha néhány hónapja lett volna.

Olvasson még

1990. március 10., szombat
Aláírták! Most már bizonyos, hiszen Horn és Sevarnadze is ellátták kézjegyükkel, hogy jövő június végére az utolsó szovjet katonának is ki kell mennie az országból. A szovjet külügyminiszter a Híradó szerint megjegyezte, törvényszerű, hogy megszületett a döntés, csak szerinte később, mint kellett volna. Mintha rajtunk múlott volna… A három ellenzéki, a fideszes, MDF-es és szabad demokrata megfigyelő nem vett részt a ceremónián, ezzel akarták jelezni, elégedetlenek az időponttal, s gyorsabb lebonyolítást akartak. Szerintem mindegy, csak végre menjenek már ki…

Olvasson még

1990. március 9., péntek
Nagyon vártam már a tanítás végét, valahogy hosszú volt ez a hét, meg aztán nem is éreztem túl jól magam, talán a hirtelen jött meleg miatt kicsit könnyelműbb lettem, de azt hiszem, megfáztam. Ennek ellenére szinte ahogy hazaértem, máris mehettem Sárival hintázni. Ami nem egy egyszerű program, ugyanis a lányom képes két-három órán át is löködtetni magát. Illetve úgy negyed óránként kiszáll a hintából, három perc mérleghinta és nagyjából öt csúszdacsúszás erejéig. Aztán szemezni szokott egy kicsit a félkör-mászókával, persze nem mer nekiindulni, így visszaballag a hintához. S kezdődik előröl minden. Ami így leírva kibírható, de egy héten négyszer-ötször már elég unalmas.
Olvasson még