1987. október 18., vasárnap
Nem is tudom, mikor aludtunk ilyen sokáig. Illetve csak lustálkodtunk, de jó volt így a semmibe feküdni tízig. Pedig felébredtem fél nyolckor, de nem akartam kimenni, nehogy felkeltsem Katit. Fél kilenc felé kezdett magához térni, összebújtunk, a hasát óvatosan a hátamnak nyomta, s néha éreztem, rúg a baba. Eleven kölyök, annyi szent, [...]