Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2011. január

Kaposvár s(z)aga 872.

2011. 01. 25.

1990. január 23., kedd
Lemondott Horváth István belügyminiszter! Az országgyűlésben jelentette be, előtte megtartotta tájékoztatóját a Duna-gate ügyében, persze nem ismert el semmiféle felelősséget. Sőt, még ő támadott, hogy egyes politikai csoportok a békés átmenet helyett anarchiát akarnak, meg hogy a lehallgatási ügy tulajdonképpen csak egy kierőszakolt botrány. A suliban néztük a szünetekben a közvetítést, de [...]

Kaposvár s(z)aga 829.

2010. 12. 12.

1989. december 10., vasárnap
Jól bereggeliztem, ugyanis hétágra sütött a nap, azaz lehetett menni korizni. Felvettem Zolit és Póznát, s elővigyázatosságból most nem vittünk forralt bort, „szezononként” elég egy sérült is. Okosan döntöttünk, ugyanis így is elég kaotikus lett a játék, mivel beszállt egy kutya. Nem tudtuk, honnan került elő, illetve hová tűnt el néha, de [...]

Kaposvár s(z)aga 729.

2010. 09. 2.

1989. augusztus 31., csütörtök
Legalizálták a feketén vett márkánkat! Az új devizatörvény szerint ugyanis összevonják az utazási és devizaszámlákat, s nem vizsgálják, honnan van az embernek valutája. Valamikor szeptember közepén lép életbe az új jogszabály, de legalább mostantól nem kell izgulni, hogy a határon a vámos megkérdezi, honnan van több pénz nálunk, mint a családi valutakeret. [...]

Kaposvár s(z)aga 549.

2010. 03. 6.

1989. március 4., szombat
A nap összes hír- vagy háttérműsora az MSZMP és valamelyik politikai szervezet kétoldalú egyeztetéseiről szólt. Merthogy úgy látszik, a pártban komolyan gondolták, hogy megpróbálnak kompromisszumra jutni az alternatívokkal, de aztán kiderült, bizonyos szempontból a könnyebbik végét fogták meg a dolognak. Ma ugyanis elsőként a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének vezetőivel találkoztak, s [...]

Kaposvár s(z)aga 538.

2010. 02. 23.

1989. február 21., kedd
Este Gyuriékhoz voltunk hivatalosak, holnap lesz Piri huszonhatodik szülinapja, illett megünnepelni. Kati felhívott a suliban vegyek hazafelé tésztát, csinál édességnek hamis stíriai metéltet, tehát vigyek túrót és vanília pudingot is, mert a sodót is hamisítani fogja. A Pázmány utcai kisboltban vásároltam be, három csomag tésztát vettem, eláll az otthon, s bármikor kellhet. [...]

Kaposvár s(z)aga 417.

2009. 10. 25.

1988. október 23., vasárnap
Reggel Kati és a szüleim folytatták a lelki hadjáratot ellenem, mármint, hogy ne akarjak elmenni semmiféle betiltott 56-os megemlékezésre. Álltam a sarat, aztán fél egy körül, amikor Zoliék felértek Pestre, kiderült, felesleges volt minden, ugyanis az öccse hozta a hírt: a Fidesz, az SZDSZ, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság és a Történelmi Igazságtétel Bizottság [...]

Kaposvár s(z)aga 286.

2009. 06. 14.

1988. június 12., vasárnap
Gyuri folytatta a száguldozást, a reggelt még Pesten kezdte a munkásőröknél, délben vonatra ült, hogy délután megint megjelenjen a megyei KISZ-eseknél. Utóbbinak sok értelme nem volt, ha csak annyi nem, hogy velünk jött haza és mesélt a pesti gyűlésről. Egész érdekes lehetett, ugyanis délelőtt Grósz volt a vendég, s ő szólalt fel. [...]

Kaposvár s(z)aga 202.

2009. 03. 22.

1988. március 20., vasárnap
Egésze nap azon gondolkodtam, ki a rossebet akar Zoli mondani. Annyira lekötött, hogy nem is zavart, hogy szinte megállás nélkül festenem kellett. Szépen lekentem minden redőnyt, majd a terasz korlátját, s esküszöm, nekiálltam volna a nagy, négyelemes bejárati ajtónak is, ha nem fogy el a festék. Így viszont három óra felé végeztem, [...]

navigáció

2011. január