Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2010. november

Kaposvár s(z)aga 815.

2010. 11. 27.

1989. november 25., szombat
Reggel összecsomagoltam Sárit, s elmentünk virágért. Persze a Katalin-nap óriási bolt a virágosoknak, óriási volt a tömeg mindenütt, először a kispiacon próbálkoztam, de ott nagyon gyér volt a kínálat, így lementünk a sétálóutcára. Vettem hét szál vörös rózsát, valamint Sári, illetve Bence nevében egy-egy szál fehéret. A lányom csoda aranyosan nézett ki, [...]

Kaposvár s(z)aga 748.

2010. 09. 21.

1989. szeptember 19., kedd
Ha az újságban nem is, de este a Híradóban benne volt, ami tegnap kimaradt, nevezetesen a Fidesz és az SZDSZ reakciója a Nemzeti Kerekasztalról. Utóbbi tartott egy sajtótájékoztatót, amin, mivel a Kossuth Rádió ott volt, gondolom, kénytelen-kelletlen a tévések is megjelentek. Nos, annyi derült ki, hogy nem szálltak ki az Ellenzéki Kerekasztalból, [...]

Kaposvár s(z)aga 675.

2010. 07. 10.

1989. július 8., szombat
Délután megint a strandra mentünk, hátha beférünk a fejelőbajnokságba, s állati szerencsénk volt, ugyanis olyan korán leértünk, hogy éppen üres volt a pálya. Így aztán lejátszottunk egy öregek-fiatalok meccset, úgy, hogy Gyuri volt a dzsóker, azaz mindig a támadó csapatot segítette.

Kaposvár s(z)aga 573.

2010. 03. 30.

1989. március 28., kedd
Bár tavaszi szünet van, be kellett menni értekezletre a suliba. Arra értem oda, hogy Gyuri nagyban magyarázta a körülötte állóknak, hogy milyen nagy hatású a gazdasági reformprogram, s hogy láthatóan sikerül egyenesbe rántani az országot. Nem volt szerencséje, szólt a rádió, s a hírekben éppen akkor mondták be, hogy a nemzeti bank [...]

Kaposvár s(z)aga 505.

2010. 01. 21.

 1989. január 19., csütörtök
Ma megint rohantam haza, de ezúttal sokkal izgatottabban, mint tegnap, hiszen Sárinak volt névnapja. Persze még mindig nem sokat fogott fel belőle, de azt láthatóan érezte, hogy most másként volt a központban, mint eddig. Mert persze nem csak mi ünnepeltük, jöttek anyósomék, akik még, bár csak névnapról volt szó, tortát is hoztak, [...]

Kaposvár s(z)aga 481.

2009. 12. 28.

1988. december 26., hétfő
Mivel Zsuzsiék maradtak éjszakára is, anyámék átmentek anyósomékhoz aludni. Az ebéd persze nálunk volt, utána feljöttek Zoliék, s nekiálltunk capitalyzni. Persze Csongor nyert, az ilyen játékokban verhetetlen, még Zoli számára is, aki amúgy a legjobb közülünk. Hét óra körül mentek el, anyámék egy órával korábban, Zoliék maradtak, főztem egy nagy lábos forralt [...]

Kaposvár s(z)aga 455.

2009. 12. 2.

1988. november 30., szerda
Korán végeztem a suliban, így hazarohantam, bepakoltam a kocsiba Katit és Sárit, és kimentünk a Desedára korcsolyázni. Illetve csak én csúszkáltam, Kati a parton tett egy kört Sárival, talán, ha egy órát voltunk kint, de mindenképpen ki akartam próbálni a jeget, ugyanis állítólag leeresztik alóla a vizet, s akkor nem lehet majd [...]

Kaposvár s(z)aga 448.

2009. 11. 25.

1988. november 23., szerda
Hihetetlen, két napig havazott, s rögtön meg is állt az élet. Azt még talán el tudtam volna fogadni, hogy a dombok közötti zsákfalvakba nem jutottak be a buszok, bár nehéz elképzelni, hogy Finnországban vagy Svédországban, ahol azért keményebb telek vannak, mint nálunk, hasonlóan lemondanának egy-egy település megközelítéséről. De hogy a megyeszékhelyen sem [...]

navigáció

2010. november