|
archívum
2010. szeptember
2010. 09. 3.
1989. szeptember 1., péntek
Mivel megint szép idő lett kimentünk Fenyvesre. Gyuriék is jöttek, őt kitettük egy kis kanyarral a fonyódligeti tábornál, ugyanis ma kezdődött a három napos politikai hétvége, Piri és Iván pedig jöttek velünk a nyaralóba. Illetve Zoliékkal. Este felhívtuk Gyurit, mert úgy beszéltük meg, ha semmitmondó a tábor, átugrunk érte, nem cseszi el [...]
Címke: fonyódligeti tábor, Horn Gyula Komment: 0
2010. 08. 30.
1989. augusztus 28. hétfő
A délelőtt a suliban telt, értekeztünk, órabeosztás, tanterv, óramenet, satöbbi, csak fél kettőkor tudtam hazamenni, szegény Kati addig semmit sem evett. Miután megszoptatta Bencét, átvettem Sári felügyeletét, tudjon egy kicsit pihenni, s látszott, hogy ráfért, hiszen, mivel a fiam ötig elaludt, az anyja is ezt tette. Így hát estére is vállaltam a [...]
Címke: besúgók, Horn Gyula, SZDSZ, tanévkezdés Komment: 0
2010. 08. 29.
1989. augusztus 27., vasárnap
Délután Zolival még átnéztünk a fogathajtó vébére, szó szerint, ugyanis bejutni esélyünk sem volt, csak az út mellől lestünk befelé. Onnan tudtuk, hogy magyarok vannak a pályán, hogy olyan üdvrivalgás kísérte a bejövetelüket, mintha mindegyik éppen megnyerte volna a vébét. Aztán végül kiderült, hogy hármukra igaz is volt, ugyanis a Fehér Mihály, [...]
Címke: Deutsch Tamás, fogathajtó vébé, Horn Gyula, Lázár Vilmos, sejk Komment: 0
2010. 08. 28.
1989. augusztus 26., szombat
Zoliék végül nem hozzánk jöttek a Balcsira, hanem Pestre mentek. Illetve csak Zoli, Ancsát kihozta, aztán ment fel az SZDSZ nagygyűlésére, melyet az emberi jogok deklarációjának 200. évfordulójára rendeztek. Éjfél előtt nem sokkal ért csak vissza, ugyanis a gyűlés végén a tömeg átment a csehszlovák követség elé, hogy tiltakozzon Deutsch Tamásék bíróság [...]
Címke: Deutsch Tamás, Horn Gyula, keletnémet Komment: 0
2010. 08. 27.
1989. augusztus 25., péntek
Mi visszamentünk Fenyvesre, Horn és Németh Miklós kiugrott az NSZK-ba. Méghozzá Kohl kancellárhoz, akivel egy Köln melletti kastélyban találkoztak, s ott volt Genscher külügyminiszter is. Bár hivatalosan a két ország kapcsolatának időszerű kérdései szerepeltek napirenden, mindenki tudta, hogy a keletnémet menekültek ügyéről tárgyaltak. Egészen pontosan keresték a megoldást, hogyan lehetne újabb csoportokat [...]
Címke: csehszlovák, Horn Gyula, keletnémetek, magyar-román határ, munkásőr, Németh Miklós Komment: 0
2010. 06. 21.
1989. június 19., hétfő
Megkezdődött a tábor, délután már előadást is tartottam, és beosztottuk a szakcsoportokat is. A második világháború utáni koalíciós időszakot választottam témának, ahhoz képest, hogy a tananyagban szinte nulla ez a korszak, tizenegyen választották, igaz, közülük három gyerek a sulinkból, aki lehet, hogy mint ismerős tanárt szemelt ki. A nyaraló után kicsit furcsa [...]
Címke: Horn Gyula, ismerkedési est, Kaposvár, Orbán Viktor, román, szovjet katonaság Komment: 0
2010. 04. 26.
1989. április 24., hétfő
Kész őrültekháza volt ma a suli, megkezdődtek az át- és beléptetések a KISZ-ből a Demiszbe. Már, aki akart. Gyuri például – akit a tanítás után egy kis pezsgővel köszöntöttük a névnapja alkalmából – nem akart belépni, amit a kolléganőnk, Zsuzsa, akit beválasztottak a megyei pb-be – sokak szerint Gyuri helyett – úgy [...]
Címke: bundaper, Ceausescu, Demisz, Dubcek, Hódos Imre, Horn Gyula, KISZ, Melocco Miklós, Molnár Csilla, MSZMP, NATO, pártgyűlés, Pozsgay, Rákosi-éra, szépségkirálynő, Trabant, Varsói Szerződés Komment: 0
2009. 11. 17.
1988. november 15., kedd
Délután el kellett mennem tankolni, a legjobb megoldásnak a Shell-kút látszott, de jól ráfáztam, ugyanis fel volt túrva az egész, csak egy kút üzemelt. Átépítik, több hely lesz, de addig tiszta sár minden, s a sor is hosszú. Utána lementem a városba, Élet és Irodalmat kerestem az újságosoknál, mert állítólag van benne [...]
Címke: benzinkút, Élet és Irodalom, Horn Gyula, shell-kút Komment: 0
archívum
2010. szeptember
|
|
|