Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2009. július

Kaposvár s(z)aga 325.

2009. 07. 24.

1988. július 22., péntek
Délután megérkeztek apósomék, s elvállalták Sárit, akit, mivel a szél eléggé felkavarta a vizet, s így lehűlt, no meg nagyon hullámzott, nem akartunk levinni a vízre. Csak Kati, Niki és én mentünk mártózni, ám végül egy hatalmas fejelőmeccs kerekedett a pancsolásból: a két csaj elhatározta, hogy megvernek. Persze nem sikerült, egyedül is [...]

Kaposvár s(z)aga 194.

2009. 03. 14.

1988. március 12., szombat
Ha már egész tavaszias volt az idő, kimentünk Szennába. Nem elsősorban a skanzen miatt, de ha már ott jártunk, nem hagytuk ki. Szerintem lassan illene fejleszteni valamit rajta, mert kissé megállt az idő. Még mindig ugyanazok a képeslapok, programfüzetek, a füvet is rendbe lehetne tenni, egyedül a templom néz ki normálisan, de [...]

Kaposvár s(z)aga 180.

2009. 02. 28.

1988. február 27., szombat
Négyszázezer forintért Siófokról a Rába ETO-hoz igazolt Kovács László. Egyszerűen nem értem a győrieket: ennyi pénzt adni egy veterán, láthatóan lassú és kiöregedő kapusért?! Ez ám az üzlet. Még akkor is, ha Ulbert megsérült. És még azt mondják, kevés a pénz a magyar fociban… Azt hittem, kiesik a Somogyi a kezemből. Aztán [...]

Kaposvár s(z)aga 159.

2009. 02. 7.

1988. február 6., szombat
Nagyon kellemes nap volt, elfáradtam, de jólesően, ráadásul tényleg kikapcsolódtam. Olyannyira jól sikerült, hogy még Sári is visszavett az üvöltési tempóból, azaz sikerült lekötni a figyelmét. Úgy kezdődött, hogy reggel nyolcig tudtunk aludni, persze ennek volt némi negatív előzménye, ugyanis csak fél kettőkor aludtunk el a lányom miatt. Viszont nem kelt fél [...]

Kaposvár s(z)aga 144.

2009. 01. 23.

1988. január 22. péntek
Nem volt erőm piacra menni, inkább kihasználtam a lehetőséget, hogy nincs első órám és aludtam még egy kicsit. Addig Kati elvolt Sárival. Így is majdnem elkéstem, még szerencse, hogy kiderült, simán elfelejtettem, hogy tízre iskolafogászatra kell mennem az osztállyal, így nincs második-negyedik óra. Szépen elballagtunk a Gyakorló iskola mellé, odafelé nem volt [...]

Kaposvár s(z)aga 35.

2008. 10. 6.

1987. október 5., hétfő
Történelmi pillanat, van saját telefonunk! Na jó, ikervonal, de akkor is! Három éve ígérgették, hogy bármikor megkaphatjuk, végül is a mai napi is bármikor. Délután jött ki a telefonos pasi, nekiállt fúrni, vágni, forrasztani, kicsit megijedtem, azt hittem szétveri a lakást. Öt óra hét perckor aztán megcsörrent a készülék: ellenőrző hívást kaptunk, [...]

navigáció

2009. július