Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2010. szeptember

Kaposvár s(z)aga 734.

2010. 09. 7.

1989. szeptember 5., kedd
Fél négyig a suliban voltam, az adminisztrációval szarakodtam, viszont azért – sok egyéb mellett – az is az előnye, hogy már itt dolgozom, hogy közel a sétálóutca, le tudok ugrani két óra között, akár ügyeket is intézni. Vagy, mint ma is tettem, bevásárolni suli után a legjobb kaposvári boltban, a pesti csemegében. [...]

Kaposvár s(z)aga 700.

2010. 08. 4.

1989. augusztus 2., szerda
Folyamatosan esett, kocsival mentem még újságért is, annyira nem volt kedvem kimenni az esőbe. Ilyen időben elég nyomasztó a Balcsi, összeszorulunk a nyaralóban, s előbb-utóbb egymás idegeire megyünk. Már csak az állandó gyereksírás miatt is, hol Bence, hol Iván bömböl, Sárinak is szokatlan a bezártság, így eléggé feszült volt a hangulat.

Kaposvár s(z)aga 695.

2010. 07. 30.

1989. július 28., péntek
Reggel még lerohantam a piacra, mielőtt kiindultunk volna Fenyvesre. Zoli elkísért, így könnyebb volt cipekedni, ami, mivel négy dinnyét is vettünk, elég komoly feladatnak bizonyult. Csak húsz forint volt kilója, Katinak pedig a szoptatás miatt sokat kell innia, s így valamivel könnyebb bevinni neki. Meg hát szeretjük is. Fél tizenegy, pontosabban etetés [...]

Kaposvár s(z)aga 688.

2010. 07. 23.

1989. július 21., péntek
A nap nagy részét a kórházban töltöttem. Bevittem Sárit is, de továbbra sem értette, mi a rossebet keresünk ott, s miért mutogatok bőszen az üvegfal mögé. Azt pedig pláne nem tudta felfogni, az anyja miért babusgat egy másik gyereket. Mindenáron fel akart mászni az ölébe, amikor Kati szoptatott - láthatóan lesz elég [...]

Kaposvár s(z)aga 670.

2010. 07. 5.

1989. július 3., hétfő
Zoli és Gyuri is maradtak erre a hétre, reggel előbbi ment boltba, s egyúttal felhívta az öccsét. Akitől így megtudtuk, hogy balhé volt a gödöllői időközi választások képviselőjelölt-állításánál. Ugyanis bár csak a helyi ellenzék – a szabad demokraták, a Fidesz és az MDF közös jelöltje –, valamint az MSZMP jelöltje kapott elegendő [...]

Kaposvár s(z)aga 647.

2010. 06. 12.

1989. június 10., szombat
Reggel azért természetesen kimentünk Fenyvesre, bár jelentősen rontotta a kedvemet, hogy vinnem kellett a bizonyítványokat. Zoliék is jöttek, így tudtam, délután azért lesz fejelőmeccs, Ancsa addig jól elvolt Katival az árnyékban. Katinak amúgy nagyon jól áll a mostani terhesség, egyáltalán nem tűnt vastagnak, még az egyberészes fürdőruhában sem. Pedig már nincs sok [...]

Kaposvár s(z)aga 638.

2010. 06. 3.

1989. június 1., csütörtök
Ma Gyurival sikerült egy kicsit összekapnom a suliban: a rádióban beolvasták a Történelmi Igazságtétel Bizottságának felhívását, melyben ellenzik, hogy az MSZMP, a kormány és az Elnöki tanács koszorúzzon Nagy Imréék újratemetésén, ugyanis nem határolódtak el egyértelműen az 56 utáni megtorlástól. Én természetesen egyetértettem velük, Gyuri viszont, mint reformer párttag úgy vélekedett, hogy [...]

Kaposvár s(z)aga 605.

2010. 05. 1.

1989. április 29., szombat
Reggel a családi tanács úgy döntött, kimegyünk Fenyvesre. Bár nem sütött hétágra a nap, beláttam, ha nem akarok két hét múlva kaszálni, ez az utolsó lehetőségem, hogy fűnyíróval nekimenjek a gyepnek. Illetve, amit mi annak hívunk. Kati vacillált, hogy otthon maradjanak-e Sárival, de aztán inkább berakott meleg ruhát és jöttek. Utóbb kiderült, [...]

navigáció

2010. szeptember