Kaposvár s(z)aga
BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ JELSZÓEMLÉKEZTETŐ

2010. június

Kaposvár s(z)aga 647.

2010. 06. 12.

1989. június 10., szombat
Reggel azért természetesen kimentünk Fenyvesre, bár jelentősen rontotta a kedvemet, hogy vinnem kellett a bizonyítványokat. Zoliék is jöttek, így tudtam, délután azért lesz fejelőmeccs, Ancsa addig jól elvolt Katival az árnyékban. Katinak amúgy nagyon jól áll a mostani terhesség, egyáltalán nem tűnt vastagnak, még az egyberészes fürdőruhában sem. Pedig már nincs sok [...]

Kaposvár s(z)aga 638.

2010. 06. 3.

1989. június 1., csütörtök
Ma Gyurival sikerült egy kicsit összekapnom a suliban: a rádióban beolvasták a Történelmi Igazságtétel Bizottságának felhívását, melyben ellenzik, hogy az MSZMP, a kormány és az Elnöki tanács koszorúzzon Nagy Imréék újratemetésén, ugyanis nem határolódtak el egyértelműen az 56 utáni megtorlástól. Én természetesen egyetértettem velük, Gyuri viszont, mint reformer párttag úgy vélekedett, hogy [...]

Kaposvár s(z)aga 605.

2010. 05. 1.

1989. április 29., szombat
Reggel a családi tanács úgy döntött, kimegyünk Fenyvesre. Bár nem sütött hétágra a nap, beláttam, ha nem akarok két hét múlva kaszálni, ez az utolsó lehetőségem, hogy fűnyíróval nekimenjek a gyepnek. Illetve, amit mi annak hívunk. Kati vacillált, hogy otthon maradjanak-e Sárival, de aztán inkább berakott meleg ruhát és jöttek. Utóbb kiderült, [...]

Kaposvár s(z)aga 600.

2010. 04. 26.

1989. április 24., hétfő
Kész őrültekháza volt ma a suli, megkezdődtek az át- és beléptetések a KISZ-ből a Demiszbe. Már, aki akart. Gyuri például – akit a tanítás után egy kis pezsgővel köszöntöttük a névnapja alkalmából – nem akart belépni, amit a kolléganőnk, Zsuzsa, akit beválasztottak a megyei pb-be – sokak szerint Gyuri helyett – úgy [...]

Kaposvár s(z)aga 595.

2010. 04. 21.

1989. április 19., szerda
Ezért jó, ha az ember barátja - sőt, azt hiszem, mondhatom: legjobb barátja - építészmérnök, s mint ilyen, szinte minden új építkezésről tud a városban. Zoli reggel hívott, most járt náluk egy cég, mely társasházat akar építeni a Pázmány és a Németh István fasor sarkán. Ami nekem, ugye, abszolút tökéletes hely lenne, hiszen [...]

Kaposvár s(z)aga 584.

2010. 04. 10.

1989. április 8., szombat
Hét szervezet vett részt az MSZMP által összehívott egyeztetésen, mely a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokat volt hivatott előkészíteni. A híradóban ott lelkendezett a párt képviselője, s a riporter is messzemenő következtetéseket vont le, csak éppen az kapott meglehetősen kis hangsúlyt, hogy az ellenzéki szervezetek közül egyedül a kisgazdák voltak ott a tárgyaláson.

Kaposvár s(z)aga 568.

2010. 03. 25.

1989. március 23., csütörtök
Ma a Bécs-Budapest világkiállítás adott témát az országgyűlésnek. Néztem a vitát, s csak fogtam a fejem, miket nem képzelnek egyesek, micsoda Kánaán lesz, ha megvalósul. A kormány részéről természetesen próbálták rózsaszínre festeni a világot, sztrádákat, egymillió telefonvonalat, ötvenezer munkahelyet ígértek, és konvertibilis forintot 1995-re. És persze teljes egyenlőséget Béccsel, azaz, hogy Pestre [...]

Kaposvár s(z)aga 550.

2010. 03. 7.

1989. március 5., vasárnap
Gyönyörű időre keltünk, bár nem volt meleg, de sütött a nap, kellemesen csípős idő volt, így hát kimentünk a vásárba. Hó első vasárnapja lévén óriási tömeg volt, a Cseri úton meg sem tudtunk állna, csak a József utcánál, így hát kutyagolhattunk. Mondjuk, egy ilyen vásár nem éppen babakocsinak való, de Sári elég [...]

navigáció

2010. június