|
archívum
2009. november
2009. 11. 12.
1988. november 10., csütörtök
Egy éves a lányunk! Szinte hihetetlen! Sári persze tudomást sem vett az eseményről, nem is értette a nagy forgatagot, hiszen persze mindenki eljött: apósomék, Zoliék, Niki és Pózna, sőt Gyuri elhozta Pirit és Ivánt is. Utóbbi elég nyűgös volt, szépen végigüvöltötte azt a két órát, míg itt voltak, s ez Sárit is [...]
Címke: egyesülési törvény, polgári szolgálat, Sári, születésnap, többpártrendszer Komment: 0
2009. 10. 24.
1988. október 22., szombat
Természetesen éppen ma reggel aludtunk el, amikor korán indulni akartunk. Csak tíz előtt hagytuk el a várostáblát, ráadásul Sári miatt, nehogy a sok kanyartól rosszul legyen a kocsiban, Boglárlelle felé mentem, azaz még a fél Balaton parton is végig kellett vergődni. Aligától már jobban haladtunk, de így is csak egy óra előtt [...]
Címke: apám, Sári, vásárlás Komment: 0
2009. 07. 24.
1988. július 22., péntek
Délután megérkeztek apósomék, s elvállalták Sárit, akit, mivel a szél eléggé felkavarta a vizet, s így lehűlt, no meg nagyon hullámzott, nem akartunk levinni a vízre. Csak Kati, Niki és én mentünk mártózni, ám végül egy hatalmas fejelőmeccs kerekedett a pancsolásból: a két csaj elhatározta, hogy megvernek. Persze nem sikerült, egyedül is [...]
Címke: agyonvertem, após, bor, fagyi, kocsi, Sári Komment: 0
2009. 07. 23.
1988. július 21., csütörtök
Elképesztő hátfájásra ébredtem: csak nem vagyok máris öreg egy ilyen éjszakai kalandhoz?! Na mindegy, elvánszorogtam boltba, megleptem egy fonott kaláccsal Katit reggelire. Tizenegyig csak olvasgattam, Kati kitakarított, ellátta Sárit, majd kitette a fák alá aludni. Utána az én időm következett, megtaláltam a kamrában az apósom által még múlt hét végén hozott patisszonokat, [...]
Címke: bolt, Chicagó, Grósz, Kati, Sári Komment: 0
2009. 07. 13.
1988. július 11., hétfő
Reggelre beborult, így strandolásról szó sem lehetett. Két autóval átmentünk Fonyódra, legalább nem fájó szívvel ejtettük meg a kötelező heti bevásárlást. Benéztünk a lengyel piacra is, de látszott, hogy nem vásárnapon voltunk, ugyanis alig egy-két árus volt csak és a vásárlók is csak lézengtek. Nem úgy a nemrég megnyílt valutás boltban, ahová [...]
Címke: bolt, kilőtte a szemét, németek, pénz, Sári, szendvics Komment: 0
2009. 07. 5.
1988. július 3., vasárnap
Apósomék elmentek, ahogy búcsúzáskor mondta, hivatalosan is megkezdik a szabadságukat. Ahogyan Kádár elvtárs is. Képesek voltak bemondani a rádióban, hogy mostantól szabira ment! Megáll az eszem, mintha érdekelne valakit! Gyuri persze nem értette, miért röhögök ezen, szerinte igenis fontos sokaknak, hogy tudják, mit csinál az ország vezetője. Na, erről el is vitatkoztunk, [...]
Címke: az ország vezetője, Kati, Sári, sör Komment: 0
2009. 05. 30.
1988. május 28., szombat
Zoli ébresztett fél hétkor, még Sári is aludt, úgyhogy kissé morcos voltam rá. De nagyon sürgős volt, ugyanis akkor tudta meg a tesójától, hogy megint tüntetés volt Pesten. Most mondjuk nem az itteni vezetőség ellen, hanem az osztrák követség előtt, ugyanis kiderült, hogy támogatják a bős-nagymarosi vízlépcső megépítését. Ja persze, a kibicnek [...]
Címke: Balaton, bolgár, börtön, Duna, Kaposvár, Kati, monokini, Niki, Sári Komment: 0
2009. 05. 16.
1988. május 14., szombat
Reggel korán keltem, hogy még időben tudjunk indulni Fenyvesre, de előtte el kellett mennem a Nógrádihoz kenyérért. Kati addig összepakolta Sári holmiját: noha csak két napra - vagy inkább - másfélre - mentünk, tele lett a kocsi. Fél tízre jöttek Zoliék és hozták Gyuriékat is, így csak két autóval mentünk: elképesztő forgalom [...]
Címke: aludt, autó, ebéd, Kaposvár, Sári, Siófok Komment: 0
archívum
2009. november
|
|
|